Önkényuralom

2019. október 31. 11:42

A futballban lábbal, fejjel, testtel, a kézilabdában ellenben kézzel játszhatnak és a szabályok mindkét csapatra egyformán érvényesek.

2019. október 31. 11:42
Szalay Károly
Demokrata

„»Ez egy autoriter, önkényuralmi rendszer« – jelentette ki Kunhalmi Ágnes. (Őrült művelt nő!) Ugyanakkor azt is mondta másvalaki – nem tudok mindenkit megjegyezni –, hogy Kövér László a maradék sajtószabadságot számolta föl azzal, hogy meghatározta: a Parlamentben hol interjúvolhatják meg az újdonászok a képviselőket.

És harmadjára az évekkel ezelőtt megszűnt Népszabadságot, pontosabban megszűntét is a kormány bűnéül róják föl, még mindig nem ismerve a kapitalizmus vastörvényeit.

Arról nem is szólok, hogy az ellenzéki sajtóban, amelyik a föntebbiek szerint nem létezhet, kifejthették, hogy a Fidesz által diktatórikussá nyomorított választási törvények szerint csak a Fidesz nyerhet. A kormányt ellenzők labdába sem rúghatnak. Annál is kevésbé, mert mindig több ellenzéki szavazó volt, a kormánypártoknak sohasem volt kétharmados többségük, csak a szabályok tették őket győztessé. Ahogyan az amerikai választásokon. Trump is kevesebb voksot kapott, és mégis ő nyert.

Nem akarok én itt sportszabályokkal előjönni, de azért jelzem, a futballban lábbal, fejjel, testtel, a kézilabdában ellenben kézzel játszhatnak. És a szabályok mindkét csapatra egyformán érvényesek.

Eme alantas, vagyis lapos, tehát ellenzéki minőségű okfejtés után megidézem a nemrég hallott beszélgetést Váradi Júliával, aki egy frissen lett akadémiai levelező tagot interjúvolt meg. A hozzám képest csecsemőkorú Radnóti Sándor 73 éves korában vált levelező taggá, és nehezményezte, hogy ily későn! Nem tudom, mire akart akadémikus lenni, szellemi teljesítményéről már e lap hasábjain írtam, de most nem is ő a tárgya elmefuttatásomnak, hanem az önkényuralom. Amely fogalmába beletartozik a szólás- és véleményszabadság teljes hiánya, a sajtószabadság megvonása és sok más, a politikai diktatúrára jellemző elem.

Na már most. Radnótit ugyebár fölvették akadémikusnak. Azután, hogy a kormány elnyomja az akadémiai szabadságot, munkatársait külföldre üldözte, intézményeit szétverte. Öléggé bugyuta lehet ez a kormány, ha Radnótit hagyta fölvenni az egyik bitorolt tulajdonába. Ha nem ismeri a nagy filozóf munkásságát, akkor ezért, ha ismeri, akkor azért. Szörnyű tévedés. Radnóti ugyanis a legádázabb ellensége Orbán Viktornak, a kormánynak és a Fidesz–KDNP-nek. Az elnyomott, a betiltott, a szólásszabadság hiányában vergődő Klubrádióban ugyanis ez az akadémiai levelező tag még az ellenzéki pártok leggyűlölködőbb ficegéin is túlhabozva, tajtékozva szidta Orbán Viktort és a kormányzatot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2019. november 01. 19:18
Cselédsajtó.
kispufi
2019. október 31. 14:28
A vén fasz Radnóti takonypóc kései boldogsága meg már - lássatok csudát - lila színben nyomul felfelé a politikai alvilág fekáliájából.
zakar zoltán béla
2019. október 31. 12:58
A keskeny arcúak rendje, az öblös szájúak alrendje, a vastagbőrűek osztálya- Bangóné hol van?!
Pierre
2019. október 31. 11:55
futball hasonlattal elve ugy nez ez ki, hogy 10000-szeres penzbol gazdalkodtok, a palyan a biro a ti emberetek, a jatekszabalyokat a sajat csapatotok adottsagaira irjatok at, a palya nektek lejt, a kaputok kisebb, ha ti rugtok golt, az duplan szamit. Amugy a jatekszabalyok azonosak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!