Még egy pár szó Pintér Béláékról

„Igen, ez a katarzis. Enélkül nincs művészeti alkotás. Ha ez hiányzik, akkor lehet tetszetős a portéka, de súlya nincsen.

Pintér Béla, a krétakörösök és a többiek mind, akik csak önmagukkal vannak barátságban, ezért nem művészek. Az ő színházukban nincsen teremtő cselekvés. Nincsen katarzis, nincsen szakrális tér. Szóviccek vannak, botrány zajlik, sznob öntömjénezés folyik, a pénzedért bepillanthatsz még az alsónadrágjukba is. Az ő színházuk nem a szent döbbenetről (tragédia) és nem a tükör tartásáról (komédia), hanem róluk, magukról, beteg, torz lényükről szól. A sámán táncol, de hazudik a népnek: nem a megtisztulásért, a bűnbocsánatért, az újrakezdés esélyéért, hanem pusztán önmagáért, a saját önérdekéért ropja nagy vígan. Ez nem révülés: ez pusztán technika.

Nem színház, hanem mutatványos sátor, ahonnan ezek jönnek. Nem az érzéseinkre, hanem az érzékeinkre hatnak. Akadhatnak szikrázó tehetségűek is köztük, de mindannyian a sötétségből merítenek. Aki pedig leoltogatja sorra a lámpákat ahelyett, hogy lámpagyújtogató lenne, akinek a művészete nem felemel az égbe, hanem leránt a sárba, az tényleg nem művész. Hanem valami más: propagandista, csepűrágó, idomított cirkuszi ló.”