Épp időben

2020. január 10. 07:59

A magyar kormány nem utálja a szingliket, csak jobban támogatja azokat, akik saját döntésük alapján családot alapítanak.

2020. január 10. 07:59
Jobbágyi Zsófia
Magyar Hírlap

„Érdekes megfigyelni azt is, hány évesek azok a szinglik és feministák, akik független létükről jó döntésként nyilatkoznak. Nagyjából kivétel nélkül ötven év alattiak. Ennek pedig jelentősége van, merthogy az egyedüllét éppen ötven év környékén kezd igazán nyomasztó lenni. Amikor az ember szépsége és fiatalsága megkopik, nem vonzza már a fényes partik ricsaja, a környezetében élő barátok nagy része pedig a karácsonyt és a szülinapokat a családjával tölti. Talán ebben a pillanatban szakad rá az emberre az igazi magány, csak erről már egyikük sem szeret beszélni.

A kérdés egy másik érdekes vetülete, hogy itthon nagy sláger a liberális oldalon a kormány családpolitikáját támadni és úgy beállítani, mintha Orbán Viktor személyesen várná el a magyar nőktől: ha törik, ha szakad, három gyereket mindenáron szüljenek, aki pedig egyedülálló, az megvetendő. Nos, az igazság az, hogy a magyar kormány nem utálja a szingliket, csak jobban támogatja azokat, akik saját döntésük alapján családot alapítanak és gyarapítják azt. Tévedés ne essék, ez a legkevésbé sem egyszerű feladat, sőt, kegyetlen lemondásokkal jár minden szempontból, így nagyon helyes, sőt elvárható, hogy ehhez állami segítség is társuljon.

Egyébként ha már önmegvalósítás: a családnak komoly egészségvédő hatása van, és nem kevés boldogsághormont termel, ha az embert szeretik, ráadásul a saját gyermekei, akik miatt megérte lemondani mindenről, amiről kellett. Erre döbbenhetett rá a fent említett Cameron Diaz színésznő is, akiről pár napja röppent fel a hír: világra jött első gyermeke. Azt mondta, áldottak és hálásak a férjével azért, hogy megszületett a kislányuk. Épp időben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2020. január 10. 10:27
"kegyetlen lemondásokkal jár minden szempontból" Zsófikám, tévedsz! Nincs itt szó sem kegyetlenségről, sem lemondásról. Ha van 3 gyermek a családban (nálunk 2 - kicsi - fiú, de most, májusra várjuk a harmadikat!), az egy olyan nagyszerű nyereség, öröm, többlet, ami családi-, baráti-, kapcsolati-, sőt egészségügyi és biológiai szempontból is főnyeremény. Párom lelkes, büszke vállalása. Szakmai-, vagy karrier szempontból sem hátráltatja, hiszen mellette van a teljes család, a barátok... A gyerekek megállítják az elmúlást, kapcsot teremtenek a jövőhöz, a végtelen, örök, értelmes élet lehetőségéhez és a boldogsághoz.
zakar zoltán béla
2020. január 10. 10:09
Se több!
amaurote
2020. január 10. 10:00
pedig csak vallásosnak kéne lenniük, egyből lenne társaságuk, családjuk, nemzetük, állami vallásuk! XD
2785
2020. január 10. 08:36
Kedves Zsófi! Én nem sajnálom őket, mindenki úgy ég ki és el, ahogy neki jól esik, csak később nem kéne panaszkodniuk!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!