Mi mind egyéniségek vagyunk

2020. március 12. 09:27

Kell-e vizsgálnunk nekünk, hogy helyes-e a pápa vagy a püspökeink adott döntése?

2020. március 12. 09:27
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Vasarnap.hu

„Az egyház hierarchikus szervezet. Talán a leghierarchikusabb az egész nyugati világban. Évekkel ezelőtt Ferenc pápa bevezette, hogy a Vízkereszt és a Mindenszentek ezentúl kötelező ünnep lesz, és a máskor ezen a napon kongó templomok hirtelen megteltek, a hívek tudomásul vették, és azóta is részt vesznek ezeken az alkalmakon. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia múlt héten kiadott közleményében – a koronavírus megjelenésére reagálva – bizonyos változásokat írt elő a miséken. (Szentelvíz-tartók kiürítése, kézfogás elmaradása, kézbe áldozás.) És vasárnap mindannyian zokszó nélkül követtük a rendelkezéseket. Kicsit talán mosolyogva, de odabiccentettünk a szomszédunknak, mindenki kézbe áldozott. Nem gyűjtöttek a hívek aláírást a kézfogásért, nem szakadtak ketté a gyülekezetek nyelvre és kézbe áldozó pártokra, nem várták transzparensek a papokat, hogy »Csuhások, adjátok vissza a szenteltvizemet!«.

Nagyjából eddig tartott volna a cikkem, amit vasárnap tízkor, a miséről hazaérve már félig meg is fogalmaztam, ám ekkor az egyik katolikus portálnak a témába vágó írása alatti kommenteket olvasgatva, szembesültem ezekkel a bejegyzésekkel. (»Mindig nyelvre áldoztam, miért kell ezen változtatni?« »Mi az a koronavírus, miért kell meghátrálni?«) Később több cikket is olvastam, ahol katolikusok értetlenkedtek a döntés miatt.

Most nem foglalkoznék a szerintem is eltúlzott pánikreakciókkal (ezt ezen a felületen is megtettem már korábban), inkább arra koncentrálnék, vajon mennyire vagyunk képesek saját egónkat teljesen félretéve, puszta alázatból alávetni magunkat egy rendelkezésnek, amivel esetleg nem értünk egyet. Kell-e vizsgálnunk nekünk, hogy helyes-e a pápa vagy a püspökeink adott döntése? A mai világban mindenkinek mindenről véleménye van, és azt közölni is akarja, sőt nem is hajlandó meghajolni semmilyen más akarat előtt. Jó példa erre a NAT esete, amiről ha lehámozzuk a politikai vetületet (nem könnyű), annyi marad, hogy minden iskola, minden pedagógus maga is egyéniség, aki véleményt formál, tiltakozik, kiegészít, szabotál. Mindenki saját NAT-ot akar készíteni; azt hiszi, hogy képes rá, azt hiszi, pont a leghülyébbek készítették el, ő maga akarja megszabni egy közösség, egy nemzet, sőt akár az emberiség számára lényeges és követendő dolgokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2020. március 13. 10:47
Én speciel minden nap imádkozok azért, hogy a járvány erői ne tudjanak úgy pusztítani Magyarországon, (mint pl. Olaszországban.) Na most ha a római katolikusok egy ennyire nüansznyi egészségvédelmi eljárásból ekkora patáliát csinálnak, mi lesz, ha esetleg komolyabb korlátozó intézkedéseket kell bevezetni állami tekintéllyel?
basisolder
2020. március 13. 08:11
Gratulálok! Tökéletes példája, hogyan kell összemosni dolgokat, nem összetartozókat!
22-es csapdája
2020. március 12. 14:46
Rákosiék pl. azt mondták, ne vágjuk le az aranyojást tojó tyúkot: éhezz, fázz, járj lódenkabátban, mert így majd jó lesz hamarosan. Kádár azt mondta, túlfogyasztottunk, megszorítások kellenek, hogy később jobb legyen. Rendszerváltáskor azt mondták, adjunk oda mindent a külföldi befektetőknek, ne háborogjunk a munkanélküliség miatt, ne kellemetlenkedjünk, majd ők jól működtetik az országot
catalina9
2020. március 12. 11:44
Most nem foglalkoznék a szerintem is eltúlzott pánikreakciókkal (ezt ezen a felületen is megtettem már korábban), inkább arra koncentrálnék, vajon mennyire vagyunk képesek saját egónkat teljesen félretéve, puszta alázatból alávetni magunkat egy rendelkezésnek, amivel esetleg nem értünk egyet. Kell-e vizsgálnunk nekünk, hogy helyes-e a pápa vagy a püspökeink adott döntése? " Nem kell, de lehet. Ráadásul, ennek, és főleg a koronavírusnak semmi köze az alázathoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!