A természet koronája

2020. április 05. 12:50

A szokásos gazdasági mentőintézkedések most elégtelenek.

2020. április 05. 12:50
Jaksity György
Index

„Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és nála sokkal kevésbé potens többi nagy központi bank kamatcsökkentései és eszközvásárlásai ezúttal nem biztos, hogy elegendőek és ezt mutatja az is, hogy a tőzsdék március végéig omlottak. Az amerikai Dow Jones index az első negyedév alatti 23 százalékos esésével, 135 éves történelmének legnagyobb első negyedéves zuhanását élte meg, míg az olaj 67 százalékos összeomlása történelmi rekord. Mindez annak ellenére, hogy a világ jegybankjai egymással versengve jelentették be korábban még csak álmodni sem mert mértékű intézkedéseiket.

És nem lesz elég a költségvetési költekezés felpörgetése sem. Nap, mint nap hallani, mely szektorokat kell megsegíteni a koronavírus okozta gazdasági armageddon miatt. De miért gondolja bárki, hogy létezik olyan szektor, olyan gazdasági szereplő, akit nem érint ez a válság? Ha viszont mindenkit, bár más-más mértékben érint, akkor ki fizeti meg a költségvetési kiadások megnövekedésének az árát? A költségvetés bevételei alapvetően a gazdasági szereplők és a költségvetés kapcsolatából származnak: adók, vállalkozási jellegű jövedelmek, állami vállalatok osztaléka és értékesítésének bevétele, más kormányok segélyei. Kitől szedjünk be több adót, amikor mindenki érintett? És ki fogja eldönteni, hogy ki mennyit fizet? Remélem nem a magyar példát követve szektoronként meghatározott különadók rendszere, amely a közgazdasági realitásokkal köszönőviszonyban sincs. Vagy majd elinfláljuk? Elvesszük alattomos és otromba módon a megtakarítással rendelkezőktől, miközben az arcukba mosolygunk a tévében és a gazdasági fellendülésről papolunk? Érdemes megnézni mi történik a »gazdag« német középosztállyal.

Nem, ahogy a forradalmat nem közvetítik a tévében (The revolution will not be televised), vagyis azért harcolni, azt »csinálni« kell, úgy

Ezt a válságot sem lehet a szokásos módon (olcsón) megúszni, Münchhausen báróként a hajunkba kapaszkodva kihúzni magunkat a bajból. Nem, ezúttal valóban szenvedni fogunk. A szenvedés nem az, hogy pár hónapig nincs munkánk, hogy 2008-09 mintájára a kormány megoldja a hiteleinket (értsd elveszi másoktól a pénzt), amit felelőtlenül vettünk fel és költöttünk el, (és itt nem a jelenlegi és szerintem alapvetően hasznos hitelmoratóriumra gondolok), vagy hogy nagyon sok cég veszteségessé válik és a részvényesek nem kapnak osztalékot. Nem, a szenvedés az, amit a passió szó és egyetemes kulturális fogalom jelenít meg a legjobban. A szó egyebek mellett egyszerre jelent szenvedést és szenvedélyt, erős érzelmet, dühöt, vágyat, vágyakozást és nagybetűvel, mint Passió Jézus Krisztus szenvedésének történetét. Megváltást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2020. április 06. 00:10
megint itt okoskodik a sok agyatlan gyurcsányjobbágy aki bőszen végig tapsolta Fletó kártékony kurzusát...megbasszátok ti a kurva anyátokat...köcsögök
BőröndÖdön
2020. április 05. 21:11
Kuszaszem professzor majd intézkedik,jöhet a 400-as Euró...a birkák fel sem fogják...
Menhetten
2020. április 05. 20:27
Térdre csuhások.Térdelünk, térdelgetünk. Egy idő óta dramaturg nélküli drámatagozatos lett a térdre kényszerített nép. A 45 előtti mezítlábasból most kínai cipősre demokratizált bennszülött alattvalók jelentős hányada nem beszél nyilvánosan. Nincs is hol és mikor és főleg kinek, minek, amúgy meg szégyelli a fogatlanságát. Tudtad, hogy a diktatúrákat az elnyomottak fogazata alapján is lehet minősíteni. A klasszikus, amikor kiverik az alattvalók fogait, a modern, amikor jogi és közgazdasági eszközökkel a politikai hatalom nem engedi a fogpótlást. Az utóbbit mondják illiberálisnak. A következő fokozat az enyhén foghiányos, monológos elnyomott. Csak monológot tud. De dramaturg hiányában ez nem a Tiborcos változat, hanem csak úgy lógnak a monológok egymás mellett és néha egyidejűleg a levegőbe egy darabig, aztán szertefoszlanak és a jajszavak, mint a savas eső, permetként mérgezik a hétköznapokat. Most meg már nagy gázzal működik a nemzeti öntudat adagoló, mert aki nincs pillanatnyilag még urnában, annak az urnához kell járulni. Egyelőre nem lakásnézőben, de ha nem telik neki magánorvosra, mert egy életen keresztül elherdálta a pénzét a tb. -re, akkor számítson rá, hogy a neki jutó urna jóval kisebb lesz, mint ez az Európai Unió elvermelésére tervezett. Azért élezni kell azt a kapát, sose lehet tudni no, de kell majd néhány sarló is megfenésre!
mgyfree
2020. április 05. 19:29
A migráncsoknak szórt milliárdokért nem sírt a szád. Azt vajon ki fizeti ki? 2008 terheit is az államokra terhelték a bankok aztán az ilyen okos köcsöhgök mutogattak, hogy túlköltekezik az állam, bsszod alássan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!