Beismerések és nyelvvizsgák

2020. április 24. 18:14

A kormány eddigi nyelvvizsgákkal kapcsolatos szakpolitikájával, úgy mint a felső és középfokú oktatással kapcsolatban komoly kérdőjelek fogalmazódtak meg bennem.

2020. április 24. 18:14
Tutiblog
Pesti Srácok.hu

„Vallomással tartozom kedves olvasótársaimnak: a kormány eddigi nyelvvizsgákkal kapcsolatos szakpolitikájával, úgy mint a felső és középfokú oktatással kapcsolatban komoly kérdőjelek fogalmazódtak meg bennem. Inkább egyértelmű leszek: totális félreértésnek tartom. Teszem ezt úgy, hogy én speciel rendelkezem a szükséges »papírokkal«, sőt, azt gondolom a nyelvtudással is. Mégse értettem egyet az eddigi politikával. Sőt, azzal sem, ahogy eldőltek a dolgok a korábbi időszakban. A mostani járvány ugyanakkor villanásszerűen rávilágít néhány olyan orbitális baromságra, ami korábban félhomályban maradt.

A magyar társadalom, mint az közismert, nem nagyon beszél nyelveket, még szomszédainkhoz viszonyítva se. (Nota bene, nem szláv, vagy germán nyelv a magyar, nekik egyébként könnyű érteni másokat…) Ez egy tény, ahogy az is, hogy a magyar társadalom tagjai képességei, genetikai állománya alapján semmivel sem maradnak el a külföldi országok állampolgáraitól. Valahogy mégse megy ez a nyelvoktatás dolog, ennek pedig nagyon sok oka van. Ezek az okok mélyre vezetnek, többek között a 90 előtti kommunista oktatási rendszerre, továbbá az utána következő fodorgáborok, magyarbálintok pusztítására. Sajnos ugyanakkor azt is kell mondanom, ebbe az őrületbe beleszállt bizony néhány fideszes szakpolitikus is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Almassy
2020. április 26. 23:24
Álprobléma. Az élet bebizonyította, hogy kell a nyelvtudás.
I_Isti
2020. április 26. 14:43
"A magyar társadalom, mint az közismert, nem nagyon beszél nyelveket" Egyre több magyar beszél. Nem kell folyamatosan kinyalni emiatt szerintem. A lehető legdurvább helyzetekben is előfordul, hogy angolul jól beszélő magyar fiatallal találkozik az ember.
Harangláb
2020. április 25. 22:36
Amit a közoktatás ad, az kevés, de akkor is kell egy alap, amire ott kint lehet építkezni, akinek kell. Az nem igaz, hogy mindenféle alap nélkül ott kint meg lehet tanulni, ill. lehet, de eszméletlen kínlódással. A jelenlegi követelményrendszert kellene fejleszteni, és nem pedig visszalépni.
bajai
2020. április 25. 18:24
"Sajnos ugyanez a helyzet az eszperantó nyelvvizsgákkal is - nyilván vicces egy közösség, aki beszél így, de a csudabogarak sokat nem segítenek rajtunk" Ez tájékozatlanságon alapuló rosszindulat. A nyelvizsga nyilván semmit sem ér, sőt a nyelvtudás sem. Viszont, mondjuk, könnyű találni szinte bármely országbeli eszperantista tanárt és vele kapcsolatot tartani. Vagy pl. https://en.wikipedia.org/wiki/Tibor_Sekelj
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!