Lehetett volna tudni

2020. április 08. 11:02

Vagy nem volt senki, akinek a veszélyhelyzet feltűnt volna. Vagy volt, de nem mert szólni Orbán Viktornak. Vagy valaki szólt, de a miniszterelnököt ez nem érdekelte.

2020. április 08. 11:02
Rózsa Péter
168 Óra

„Március 27-én reggel jelentette be a miniszterelnök a szokásos rádióműsorában, hogy éjféltől elrendelik a járvány miatt a kijárási korlátozást április 11-ig. Akinek két agysejtnél több van a fejében, azonnal felismerte, mi lesz e bejelentés első következménye; tömegével fogják megrohanni az üzleteket, hogy feltöltsék otthoni készleteiket. Így történt.

Március 27-én egymás nyakára hágva vásároltak az emberek. A vírusról még mindig elég keveset tudunk, de egyet biztosan, azt, hogy akár a megfertőződés 10. napjától is jelentkezhetnek a tünetek. Hogy kinél milyen erősséggel, kinél pedig egyáltalán nem, az felmérhetetlen. Nagyon eltérőek a tünetek, hiszen a panaszmentességtől a halálhoz vezető megbetegedésig sokféle módon zajlik le a fertőzés. Orbán Viktornak illett volna tudni, hogy ilyen bejelentést nem lehet tenni napközben, különösen, hogy volt előtte jó példa, a szlovák kormány már napokkal korábban hasonlóan lépett, csak ott este 10-kor közölték a nyilvánossággal a két órával később életbe lépő döntést. Már minden zárva volt.

Április 7-re virradva, a magyarországi adatok megugrottak: az előző napihoz képest nagyobb arányban, 73-al nőtt a kimutatott fertőzöttek és újabb 9-el a koronavírus fertőzés miatt meghaltak száma. Amennyiben a következő napokban is, a korábbiaknál intenzívebb lesz a megbetegedések és a halálozások száma, egészen bizonyos, hogy az történt, amit az ominózus péntek délelőtti bejelentés okozott, a tömeges vásárláskor elkerülhetetlenül tömeges fertőződés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2020. április 09. 13:09
Szerintem volt,aki szólt a rángógörcsös gazembernek,csak az nem vette komolyan a figyelmeztetést,de mióta Boris Johnson kórházba került,összeszarta magát,és ma a János Kh-ban is teljesen vírusvédelmi ruhában mert bemenni,de minek? A mentőknek meg nem jut ilyen ruha.
Vakfolt
2020. április 09. 12:18
Szóval az esti tömeg az sokkal rosszabb, mint a másnap reggeli tömeg. Te pöcs.
tango47
2020. április 09. 12:12
Világ életében nagy farok volt ez az ember. Azóta sokat romlott.
NTLLK
2020. április 09. 08:34
És képzelje, Rózsa, mi lesz még a járatritkítás után, ugyebár!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!