Karácsony bosszantó tesztjei

2020. június 10. 08:23

A gépjárművek mozdulatlanul állnak járó motorral, mellettük a kerékpársávban néha elteker egy-egy pizzafutár.

2020. június 10. 08:23
Korompay Csilla
Magyar Hírlap

„Budapest eme frekventált szakaszán korábban sem volt éppen gyors az áthaladás az autósok számára, így varázsgömb nélkül is megjósolható, hogy a gépkocsiktól a járvány idején elvett sáv egyre drámaibb helyzetet idéz elő a szokványos élet visszarendeződésével, azonban a főpolgármester sem a számoknak, sem a saját szemének nem hisz. Karácsony a minap megtekintette a körutat a felfestett biciklisávval, és közölte, esze ágában sincs visszavonni az intézkedést, »szeptemberig tartó kísérletről van szó«, és majd a tapasztalatok birtokában határoznak. Azt is mondta, »a járvány okozta forgalmi visszaesés esélyt adott arra, hogy különösebb érdeksérelem nélkül tudjunk új biciklisávokat kialakítani«. Megállapította továbbá, hogy nem alakult ki dugó.

Karácsonynak sajátos elképzelései lehetnek mind a dugók, mind az érdeksérelmek mibenlétéről. Ugyanis a gépjárművek mozdulatlanul állnak járó motorral, szentségelő sofőrökkel, mellettük a szinte üres kerékpársávban néha elteker egy-egy pizzafutár, a biciklisek jó része pedig a járdán cikázik a gyalogosok között.

Az autósokkal folytatott kísérlet másik színtere a pesti alsó rakpart, amelyet minden hétvégén a gyalogosoknak és kerékpárosoknak adna szeptember végéig a főpolgármester, ezzel az észak-déli gépkocsi-közlekedés újabb lehetőségét szüntetve meg (a Hungária körút ellehetetlenítésére sebességkorlátozás szerepel a mestertervben). Kérdés, hányan sétálgatnak majd a rakpart árnyék nélküli, felforrósodott betonján a nyári kánikulában. A teszt sofőrbosszantó része mindenesetre biztosan sikeres lesz. Karácsonynak láthatóan csak az álló autó a jó autó, hiszen a parkolási bevételekhez mindenekfelett ragaszkodik. Senkinek nem okozhat meglepetést ugyanakkor a városvezető szakmaiságot, sőt a józan észt is nélkülöző ötletelése, hiszen pontosan ugyanilyen teljesítményt nyújtott a XIV. kerület élén. Mondhatnánk azt is, mi előre szóltunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tanner
2020. június 11. 12:15
Ha 2022-ben újra a szemkilövetőt válasszák meg az éhes proletárok akkor megoldódik a probléma - felemelik mindennek az árát, az elvtársaknak segélyeket adnak, hogy ne kelljen dolgozniuk, az életszínvonal megint a béka segge alatt lesz, az emberek többségének nem lesz pénze autózni. Az egy sáv elég lesz a fekete autóknak.
Megtalálta
2020. június 11. 00:45
Nem értem, mi a probléma. Budapest amikor megválasztotta ezt a vigyorgó, a fészbúkon önmagán felszopó balfaszt, nem ezt választotta? Nem arra szavazott, hogy több helye legyen a bicikliknek? Mégis mit gondoltak, honnan a faszból lesz több helye a bicikliknek, Karácsony majd felszar egy új sávot a levegőbe nekik?
dekoninck
2020. június 10. 23:04
Most olvasom fentebb, hogy a párhuzamos utcák lehetőségére nyilván más is gondolt. Télünnep Gurigeri nem gondolt rá, és a libsibirka bicajosokat beterelte a gépkocsik kipufogógázfelhőjébe. Szerintem ez rosszabb megoldás, mint a semmi. Sajnálom a pesti bringásokat, de ha betegek akarnak lenni, akkor egészségükre!
Pusikas
2020. június 10. 16:22
Pontos kép. Tarlós nem volt jo a budapestieknek ? Persze hiszen szakember !!! Nokiás doboz kell megint ? Ötlettelen nárcista primadonna ,faszbukon élő nyommanc !!! GRATULÁLOK MINDENKINEK AKI RÁ SZAVAZOTT
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!