Szinetár Dóra be lesz perelve!

2020. július 03. 16:49

Értem én, hogy miért is szükséges megmagyarázni a szélbalos Mancs újságírójának a rossz jegyektől és jobboldali igazgatóktól hemzsegő bizonyítványát.

2020. július 03. 16:49
Apáti Bence
Hír TV

“»Az Operettszínház balettigazgatójának ezerszer durvább megnyilatkozásai vannak közszereplőként, a kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, hogy miért nem mondunk fel zsidók, melegek, másként gondolkodók és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban.«

Ezt az aljas és vérlázító hazugságoktól hemzsegő mondatot bírta válaszolni arra a kérdésre Szinetár Dóra művésznő, az Operettszínház tagja a Magyar Narancs című hetilap újságírójának kérdésére, hogy miképpen bírja a gyomra, hogy bír tükörbe nézni, úgy, hogy a hírhedt fideszes, Kálomista Gábor színházába fog szeptembertől elszerződni.

Értem én, – persze, pont én ne érteném – hogy miért is szükséges megmagyarázni a szélbalos Mancs újságírójának a rossz jegyektől és jobboldali igazgatóktól  hemzsegő bizonyítványát, azt, hogy miért kell neki libsiként egy szemét, nácifasiszta fideSS-es színházába igazolnia.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 258 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. július 05. 17:23
Mind a három választ keresztényi szeretettel--és a szakértelem iránti illő tisztelettel-- KÖSZÖNÖM! Viszont: nem valószinű, hogy sokat "fog rajtam" a több jótanács. Mert, hogy: "Helyes, ha az öregedő ember nem változtat munkahelyet. Amikor egy helyben marad, munkatársai vele együtt hülyülnek, egy időben -- és akkor nem tűnik fel az öregség." (Márai Sándor: Napló 1958) És hát én nemcsak "munkahelyet" nem, de lakóhelyet sem változtatok bár 74 évesen öléggé aktivan dolgozom ma is. Családot, társakat--feleség, barátok, rokonság--meg azután végképp nem.Úgyhogy rendesen KI VANNAK TAPOSVA, ELŐ VANNAK KÉSZITVE AZ AGGKORI ELHÜLYÜLÉSEM ÚTIRÁNYAI-TERELŐ-MESGYÉI. A cinizmusomé is....sajnos.
syphax
2020. július 05. 08:01
CSAK "LATIN" KARAKTEREKET IRTAM AZ EGÉSZ HOZZÁSZÓLÁSOMBAN, MÉGSEM ENGEDETT ELKÜLDENI EGY BETŰT, EGY VESSZŐT SEM! AZZAL A PIROSBETŰS KIFIGÁSOLÓSZÖVEGGEL, HOGY CSAK LATIN BÖTŰKET HASZNÁLHATOK! HOGY VAN EZ???
cirmoscirmi
2020. július 05. 07:31
A libsik nem bírják elviselni, ha a "művészvilágban" egy vezető jobboldali...
tevevanegypupu
2020. július 05. 07:11
Ez a társulat annak idején Latinovitsot is kikészítette..és nézem, hogy egymás után azok is megadják magukat,akik régebben azért megpróbáltak a tisztesség szintjén maradni..legszebb péllda erre Jordán Tamás..aztán ott van az írók között Vámos Miklós, neki is mostanában jutott eszébe, hogy ő zsidó..Bereményi már nem nagyon akar találkozni Eperjessel, mert az "politizál"..olyan színészek állnak be ebbe a "liberális vagyok és haladó"sorba amin az ember esze megáll..nem lenne rá szükségük..gondolnám..hiszen a legnagyobbak közé jutottak, de ezek szerint csak azért, mert beálltak a sorba..kevesen rendelkeznek Eperjes vagy Huszti, Blaskó, Koncz Gábor, Mécs Károly , Reviczky, Oberfrank vagy akár Bánsági, Tordai Teri jellemével..Pedig a liberális színészek vagy rendezők és szinházigazgatók mind egyformák, nincs kiemelkedő közöttük, de együtt úgyl átszik képesek lecsapni..mint a cigányok,csapatban támadnak..Kiváncsi vagyok,hogy Rudolt Péter és Nagy-Kálózy Eszter mikor áll be egészen közéjük..Szinetár nagyon picike kis szunyog a társulatban, mégis csípnie kell ahhoz, hogy a hatalmas háttértámogatás mellett is felszinen tudjon maradni.. és a politikai életben is..atyaég kik vezetik ezeket..a Gyurcsány-Dobrev páros..ők az erkölcsi-politikai-világnézeti etalonok..a lukácsista maradék filozófusok..a fővárosi dk-s-momentumos csődület..Ha Orbánék most nem vágnak oda de úgy, hogy fájjon is..akkor Magyarországnak annyi..133 évre (nem napra) megint Szamuely Tibor, Rákosi Mátyás meg Apró Antal jön..Déryné és a magyar vándorszínészek a magyar színház eltűnnek örökre a lipótvárosi kóserpálinkában..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!