Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki

2020. szeptember 24. 12:19

Nem csak Budapesten van baj. Interjú.

2020. szeptember 24. 12:19
Faix Csaba
24.hu

Egy helyen van komoly baj, ez a budapesti turizmusban – mondta nemrég Orbán Viktor, azt viszont egyelőre nem látni, hogy bárki mentőövet dobott volna a fővárosi turizmusban és vendéglátásban dolgozóknak. Ennyi ideig tart a diagnózis?

A balatoni nyár miatt van egy téves percepció, pedig nem csak Budapesten van baj. A szállodaszövetség adatai szerint például Hévízen 20 százalékos a foglaltság. Balatonfüred, Siófok, a Balaton-felvidék júliusban, augusztusban valóban tele volt, de ettől még Egerben is nagy a baj. Ezért ezt a kijelentést inkább a politikai kommunikáció részének tekintem.

Budapesten tavasz óta gyakorlatilag megszűnt a turizmus. A miniszterelnök azt mondta, nem tettek különbséget Budapest és a vidék között, mindenkire vonatkozott például a járulékkedvezmény, de szükség van egy speciálisan budapesti programra, amit a fővárosi vezetéstől vár. Az ötlet hiányzik, vagy komolyabb szándék nincs?

Sok mindent tehetne a kormány is, de ennek a politikai részébe nem szeretnék belemenni. Megy az üzengetés, Orbán Viktor nyilatkozata meg is lepett, de az inkább a politikai küzdelem világa. Mi a szakmai munkára koncentrálunk, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel pedig kiváló az együttműködésünk. Közösen próbáljuk például a konferenciaturizmust fellendíteni, és akad még olyan javaslatunk, amelyet az MTÜ támogatott, csak a kormány nem fogadott el.

Mi volt az?

Régi tervünk, hogy a Budapest Kártya megvásárolható legyen SZÉP-kártyával. Ennek ma jogszabályi akadálya van, de a kabinet egyelőre nem volt hajlandó változtatni ezen. Pedig ez nem kerül pénzbe. És tovább is lehetne vinni egy ilyen kezdeményezést, például úgy, hogy minden SZÉP-Kártyával Budapesten elköltött egy forint mellé odatesz még 50 fillért az állam. A turizmusból élők dolgozni szeretnének, ebben kellene őket segíteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2020. szeptember 24. 21:54
Karácsony becsábíthatta volna a vidékieket, de Karácsony utálja a vidékieket és a vidékiek is utálják Karácsonyt és van egy nagyon egészséges undoruk a libsiktől.
NTLLK
2020. szeptember 24. 20:13
Okos ember, amikor jól megy dolga, tartalékot halmoz fel a nehéz időkre. A hét szűk esztendőre. (Biblia) Ilyenkor aztán nem jön zavarba, hanem szerényen várja az új, jobb esztendőket. Csak ezt nem tanulták meg a habzsi-dőzsik.
az ember
2020. szeptember 24. 19:52
Budapest tele van tartós rovarturistával, hála a rovarhoteleknek. Köszönjük!
flesh ripper
2020. szeptember 24. 19:27
A Hősök terére szerveznek karneválos tüntetést az SZFE autonómiájáért: Óriásbábos karnevál címen tartanak vonulásos demonstrációt a Színház-és Filmművészeti Egyetem autonómiájáért szeptember 27-én a Hősök terén. A gyülekezőt 16 órára hirdetik, a tervek szerint a Hősök teréről 17 órakor indulna a menet az Andrássy út-Deák Ferenc tér-Astoria-Rákóczi út-Vas utca SzFE irányba. A szervezők közleményükben azt írják, hogy a menet elejét egy óriásbáb képezi, ami után vonulnak majd a résztvevők, kedv szerint jelmezben, bábokkal vagy ahogy szeretnének. A Vas utcába érkezés után nem lesznek beszédek, teszik hozzá, valamint arra kérik a résztvevőket, hogy maszkban érkezzenek - írta meg a Színház Online. A Színház- és Filmművészeti Egyetem előtt, színpadias körülmények között, kiállt Upor László, az egyetemet - lemondása ellenére - irányító rektorhelyettes, és mintegy szózatot intézett az érdeklődőknek. A felvételen - amellett, hogy bírálta a törvényesen megválasztott kuratóriumot és letagadta azt, amit két napja még elismert az Origónak írásban, vagyis hogy négynapos politikai felkészítő tábort szerveztek a blokádról már egy hónappal a blokád előtt - arról is beszélt, hogy tíz hallgatójuknak pozitív a koronavírustesztje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!