Az iszlámmal kapcsolatos vallási türelemről

2020. november 01. 12:39

Az iszlám – ugyanúgy, mint minden más történelmi vallás – nem kompatibilis a liberális demokráciával.

2020. november 01. 12:39
Nagy Ervin
Nagy Ervin
PestiSrácok.hu

Az iszlám – ugyanúgy, mint minden más történelmi vallás – nem kompatibilis a liberális demokráciával. De míg a keresztény egyházak építőkövei voltak a nyugati-típusú demokratikus nemzetállamoknak, majd megtalálták hasznos szerepüket, addig az iszlám továbbra is rendszeridegen maradt. Ez igaz a »békés« és a »szélsőséges« iszlámra is, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi – a migrációt kihasználva – területet akar foglalni Európában. Ebben eszköze a terror. Így – bármennyire is ellentmond a politikailag korrekt közbeszédnek és a felvilágosodás eszméjének – a vallási toleranciát Európában nem lehet ugyanolyan formában az iszlámra alkalmazni, míg a szélsőséges, erőszakos csoportok ellen erősebb államhatalmi eszközökkel kell fellépni, ellenben néhány évtizeden belül polgárháborús állapotok fognak kialakulni.

Amíg Európa vezető politikusai nem értik meg azt, hogy az iszlám vallás miben más, mint a kereszténység, nem fogják fel, hogy a területfoglalás és az evangelizáció között különbség van, addig Európa a vesztébe rohan. Amíg nem ismerik fel a társadalmilag hasznos feladatokat ellátó keresztény egyházak és az iszlám hódítás közötti nyilvánvaló különbséget, addig (ismét) fennáll Európa leigázásának valós veszélye.

A felismerést bátran ki kell mondani: a vallási türelmet, a toleranciát Európában nem lehet egyenlő mértékben és ugyanolyan formában alkalmazni az iszlámra, mint a kereszténységre.

Mert az utóbbi él a tolerancia adta lehetőséggel, míg az előbbi visszaél vele. Ennek köszönhetően, ha a terrort most félretesszük: a liberálisok akaratlanul is az iszlám szövetségeseivé váltak a kereszténység elleni harcban. Ezért tapasztaljuk rendre azokat a nonszensz eseteket, mikor egy-egy liberális (vagy baloldali progresszív) politikus mindent megtesz azért, hogy eltűnjenek a keresztény jelképek a közterületekről, hogy a karácsony »fenyőünnep« legyen, hogy letakarják a szobrokat, aminek köszönhetően a bevándorlók és leginkább a muzulmánok elégedetten dőlnek hátra."

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2020. november 01. 20:14
Valamit nem értek. Karácsony közeledtével egyre másra jelentik be a libsi polgármesterek Nyugaton, hogy márpedig ők nem állítanak karácsonyfát, mert az állítólag sérti a muszlimok érzékenységét. (Szerintem erre vonatkozóan nincs igazán megbízható adat.) Másrészt ugyanezen hivatalok, élén a köztársasági elnökkel, dafke is ragaszkodnak ahhoz, hogy egy provokativ szennylap - a szólás szabadság szent jelszava nevében - egy vallás profétáját úton útfélen gúny tárgyává tegye. Amivel gyakorlatilag, akaratlanul ugyan, de később brutális gyilkosságok "felbújtóivá" válnak. Szóval azert, hogy beteg elmék beteg kreálmányai meg tudjanak jelenni, később ártatlanok tucatjainak kell a legkegyetlenebb halált halni. Ezt a gondolkodás módot tudja valaki követni a normalitás hívei közül?
luzitanxaver
2020. november 01. 16:55
,,a szélsőséges, erőszakos csoportok ellen erősebb államhatalmi eszközökkel kell fellépni, ellenben néhány évtizeden belül polgárháborús állapotok fognak kialakulni.,, Néhány évtizeden belül? Nos, manapság már sosem hadüzenettel kezdődnek a háborúk - a polgárháborúk pedig sosem azzal kezdődtek. A mostani pedig már elkezdődött - pont, ahogy várni lehetett: Franciaországban.
Szuverén maffiaállam
2020. november 01. 16:47
Európa és a liberális demokrácia csak akkor marad fenn, ha ragaszkodik a felvilágosodáshoz és a szekularizációhoz. A vallásoknak a múzeumban a helye, legyen szó az iszlámról vagy a keresztényről!
NagyLaci
2020. november 01. 12:57
Sajnos a szellemileg sötét, ateista liberalizmus soha nem fogja fel a vallások szerepét, a vallások közötti különbségek szerepét a társadalmakban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!