Az amerikai demokrácia végnapjai

2021. január 12. 07:42

Az alapító atyák értékeinek mindegyikét mellőzik a mai szélsőséges, erőszakos liberálisok.

2021. január 12. 07:42
Topolánszky Ádám
Magyar Nemzet

„Innen már nehéz felállni. A szívem és a lelkem vérzik. Az 1970-es években kerültem ki az Egyesült Államokba fiatal kamaszként, és reméltem álmaim kiteljesedését és valamilyen reményt a kommunista világ ellensúlyozására. Egy olyan országba érkeztem 1974-ben emigránsként (nem migránsként) rokonokhoz Connecticut államba, amely nagyban hasonlított az akkori Európához.

Negyvenhat év után most azonban nem az eredeti Amerikát, hanem egy globális habarékországot, morális káoszt és lecsúszott gazdasági teljesítményt látok magam mögött a horizontra visszatekintve, ahogy fokozatosan visszahúzódok a Balaton északi partjára. Amerika mára egy szétesett ország, amely egy hamis, imperialista-balliberális diktatúrának adott teret határain belül, amit már a Megváltó sem tud megújítani vagy megmenteni. A The End felirat a hollywoodi filmek végén, amit oly sokszor láttunk megjelenni a mozivásznon, ezúttal zord valóságba torkollik.

Ashli Elizabeth Babbitt a neve a mártírhalált halt patrióta hölgynek, akinek január 6-i meggyilkolása miatt mostantól hiteltelen minden amerikai demokráciát védő és magyarázó halandzsa. Ugyanis nincs már valódi amerikai demokrácia. És nincs remény sem. Most jön a bosszú, a munkahelyi kirúgások, mi több, a bebörtönzések sorozata. A demokrata vezetők bosszúért lihegnek. Nancy Pelosi másodszor is vádiratot nyújt be az elnök ellen: Donald Trumpot annyira gyűlölik, hogy még elnöksége utolsó napjaiban se kerülheti el az újabb vádeljárást a kongresszusban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Élő Éva
2021. január 12. 16:11
Huntington: Kik vagyunk mi? című könyve végén azt veti fel, hogy az antropológiai adatok tükrében Amerika két esetleg három részre fog szétválni. De Todd is ezt jövendöli a Birodalom után című könyvében. Történelem írás nem létezik antropológiai háttér figyelembe vétele nélkül. Milyen hátborzongató élmény, hogy a világháború győztes hatalma ugyanazzal a sorssal kell szembesüljön, mint a vesztes Német ország. A háború végén a német nép teljes kiirtását követelték radikális értelmiségiek, Most a fehér ember ellen fellépő szélsőbalos értelmiségiek már nem egyes népeket, az egész rasszt akarják kiirtani. Persze ők elsősorban z angolszászokra gondolnak olthatatlan gyűlölettel. Amerika Dél-Afrikanizálódik? Az új búrok a győztes angolszászok lesznek? Befogadjuk őket, majd ha menekülniük kell? Vagy Ukrajna lesz az új célországuk?
balbako_
2021. január 12. 10:39
Gyakorlatilag az összes közösségi oldalról letiltották az Amerikai egyesült Államok hivatalban lévő elnökét és híveit. Ez mi? Észak koreai állapotok ezek emberek!
dglaj
2021. január 12. 10:28
Mi történt a Capitoliumnál?: https://www.youtube.com/watch?v=QmRjxuvjgWE&feature=emb_title
szürkeSzarvas
2021. január 12. 09:26
Csak a tisztitótűz-a polgárháború -segithetne rajtuk,amikor a felcukkolt niggereik a neveik alapján fogják keresni a rabszolgakereskedőik leszármazottjait,és a mélyállamos zsidóikat találják meg. Csak ez lehetne a Divina Comedia igazságos végkifejlete. Még megláthatjuk. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!