Százezrek követik a leszbikus YouTube-sztárpár babaprojektjét

2021. január 06. 12:38

Retteg a politika a pár százalékos kisebbség reakciójától.

2021. január 06. 12:38
Varga Gergő Zoltán
Varga Gergő Zoltán
Vasarnap.hu

„Most babát várnak – és ez közel egymilliós követőtáboruk szerint a világ legtermészetesebb dolga. »Ez az első olyan alkalom, hogy egy terhesség bejelentésétől izgalomba jöttem«, »nem tudok nálatok jobb jövendőbeli szülőpárost elképzelni«, »nem tudok nem a gyermekre gondolni, aki egyszer láthatja majd ezt a videót és azt, milyen utat kellett az anyáinak megtennie azért, hogy őt megalkossák.« Kérem szépen, őszintén mondom, nehezemre esett leírni ezeket a mondatokat, idézeteket. (...)

Én ugyanis el tudok képzelni náluk jobb szülőpárost. Vagy ha éppen abba kötnénk bele, hogy mi a jó és mi nem (az előbbi Isten, amúgy), akkor mondhatnám azt is: alkalmasabbat mindenképp el tudok képzelni. Mondjuk egy férfit és egy nőt. Persze olyanokat, akiknek gyárilag megvannak az eredeti szériatartozékaik, nem csak úgy utólag lettek átalakítva (szépen kifejezve), illetve korcsosítva (őszintébben kifejezve).

Szinte látom, hogy ezen a megfogalmazáson (korcsosítás) miképpen horgadnak föl az igazán emberbarát liberális polgártársak, de mielőtt még mindenki visszagörnyedne önszorgalomból a középfokú bioszérettségire felkészítő tankönyvek fölé, azt azért szögezzük le: attól még, hogy épp föl- vagy leoperálnak valamit valakiről, és elkezdik teletömni hormonokkal, az adott egyén alapvető genetikai fölépítettségét vajmi kevéssé fogják megváltoztatni. Ez könnyen belátható: kromoszómák – meg ilyesmi. Inkább csak megszámlálhatatlan mennyiségben és felfoghatatlan mértékben tönkretesznek egész emberéleteket, sőt családokat, mi több, a fenti példából leszűrve, egész jövendő generációkat.

És miért? Egy alapjaiban beteg társadalmi ideológia miatt. Mert soha, sehol nem voltak annyira gyorsak vagy tökösek a politikusok, az országvezetők, hogy azt mondják: »Figyeljetek, mint ember és polgár nincs veletek semmi baj, de nem tudtok egészséges családot alakítani, mert hát biológia… és egyébként az egyház társadalmi tanítása mentén évezredek óta szerveződő kultúrkörünkbe ez se hitünk szerint, sem elveink szerint nem fér bele, légyszi, ne csináljatok már ebből nagy problémát. De fel a fejjel, ha szeretnétek ebből kilépni, segítünk, vannak programjaink, találhattok magatoknak szerető közeget.« Ennyi. Retteg a politika a pár százalékos kisebbség reakciójától.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. január 06. 16:27
Itt van egy leszbikus fiatal anyuka három gyerekkel: https://www.youtube.com/watch?v=bEbBNfiD7Wk Nem kell félni és undorodni tőle, az a legfurcsább az benne, hogy mennyire normális, a szó leghagyományosabb értelmében vett jócsaj: szép, házias, kedves, rendes és unalmas. Egy álomfeleség (volna).
nempolitizálok
2021. január 06. 15:13
Gréta már rászólt a leszbikákra, hogy a gyerek nagyon környezetszennyező. Kivéve ő.
Æðelflæd
2021. január 06. 14:33
Németországban két leszbikus evangélikus lelkésznőnek van vlogja ("Anders Amen" címen...), azt 16,6 ezren követik. Ők most vannak "gyesen". És a nép kajálja, hogy ez milyen menő. https://www.youtube.com/channel/UC8GQAXuJ_DpNg6hu1HHM73w
123321
2021. január 06. 14:32
mit csináltak, hogy ekkora sztárok lettek? há' lezbik! jaaaa!!!!!!!! húbazmeg mekkora teljesítmény! ahétszázát neki! mi a faszért képzünk egyáltalán orvosokat, mérnököket, ha ilyen zamatos leszbi nőstény vaginák is rendelkezésre állnak????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!