Egy közbenső állomás

„Csak arról kellene-e beszélni – ahogy ezt praktikus elmék vélik –, hogy milyen az egészségügyi ellátás és a járványvédelem, az oktatáspolitika, a környezetvédelem? Netán külkereskedelemről és a külpolitikáról, netán a migráció kezelésének módjáról, a cigányság helyzetéről – akik jelentős mértékben a kormányt támogatják a szavazatukkal, ahogy a legszegényebb régiók szavazói is?

Mindez nem annak függvénye-e, hogy milyen a politikai rendszer? Nem azzal kellene-e szembeszavazni és nem utolsó sorban tevőlegesen szembeszegülni?

Nem alapvetően a politikai rendszertől függ, milyen a egészségügytől kezdve a szegénységig minden? Egykor és ma a demokratikus, szabályozott kapitalizmuson alapuló rendszerek, a politikai szabadság világa mindig jobban teljesített és teljesít, ami a közérzetet, a közjót és az életszínvonalat illeti. Nem azért kell-e inkább a mai rendszer ellen megtenni mindent, beleértve a választásokon a szavazást, mert alapvetően a nemzet, a közjó ellenében gyakorolja a hatalmát? A hitleri vagy a pártállami hatalom gyalázatához nem elég, hogy pokolra valók voltak az urai, még azt is boncolgatni kell, hogy »de azért épültek autópályák« vagy »de azért volt olcsó könyvtár«? Ha a szabadság hiányzik, minden megpecsételődik. Márpedig Magyarországon a szabadság épül le, tervszerűen, előre megfontoltan, bűnös politikai szándékkal, és tulajdonképpen hihetetlenül primitív, átlátszó módon, hogy szinte ordít.

Mára már teljesen érvényesül a nemzetiszocialista jog megalapozójának meghatározása, hogy a »politikai« (tehát az, ami a politika legbensőbb lényege) alapja a »barát–ellenség« viszony. Az orbáni rendszer egész tevékenységét, az egészségügy, az oktatás, a kultúra és a tudomány utolsó konkrét részletéig ez hatja már át – és ennek irtózatos, sötét fényében a szó legszorosabb értelmében parasztvakító látszat a véleménynyilvánítás még létező szabadsága és az, hogy ezek a sorok még megjelenhetnek.”