Egy szélhámos karrierje

2021. május 20. 08:29

A 2019 óta építgetett imázs máza kezd repedezni Budapest főpolgármesterén.

2021. május 20. 08:29
Kis Ferenc
Magyar Nemzet

„A magyar emberekre jellemző, hogy sokáig türelmesek, barátságosak mindenkivel, csak jót feltételeznek másokról. Mindaddig, amíg valaki nem tesz olyat, amivel – pestiesen szólva – kicsapja a biztosítékot, illetve ameddig nem derül ki az illetőről, hogy egy szava sem igaz, és tudatosan át akar verni minket. A politikai baloldal színe-java több mint száz éve folyamatosan a magyar emberek jóhiszeműségére és nagylelkűségére épít, és ezzel visszaélve próbálja újra és újra megragadni a hatalmat, majd a sokak nevében törpe kisebbségként kiszipolyozni a sokakat. Annyira gátlástalanok, hogy általában gyorsan eljön az idő, amikor az emberek ráébrednek a nagy átverésre, megelégelik az élősködésüket, a dilettantizmusukat, és elzavarják őket melegebb éghajlatra, akár egy katonai szuperhatalommal szembeszállva is, mint 1956-ban.

A rendszerváltozás óta ezt szerencsére békés úton, parlamenti választásokon lehet megtenni – volt is rá több példa –, viszont legalább négy évet mindig várni kell, hazánkban ugyanis 1990 óta nem volt példa arra, hogy előre hozott választást írjanak ki, és erre a belátható jövőben sem lehet számítani. Sajnos a baloldal négy év alatt is súlyos károkat tud okozni az országnak, ezért is kell nagyon észnél lenniük a választópolgároknak, amikor majd a fülkébe lépnek és szavaznak.

Az utóbbi több mint tíz évben a magyarországi baloldal azt a bravúrt volt képes produkálni az emberek permanens átverésével, a hazudozással és a gátlástalan, a tahó stílussal, hogy ellenzékből is lassan kicsapja a biztosítékot az emberek nagy többségében. Az utolsó csepp a képzeletbeli pohárban az a kísérlet lehet, amihez hasonlót először 1918/19-ben vittek sikerre, átmenetileg. Akkor a gyenge képességű, de féktelenül hiú Károlyi Mihályt maguk előtt tolva – kihasználva a Monarchia világháborús vereségéből adódó politikai káoszt – előbb kikiáltották a népköztársaságot, majd a magát királynak érző defektes gróf beült az államfői székbe, és asszisztált a kommunisták hatalomátvételéhez.

Ma a faltörő kos szerepére egy szintén gyenge képességű, valódi teljesítményt soha fel nem mutató, alapvetően tunya és befolyásolható, de a gyanútlan nép körében még jó pedigréjű, kedvesen mosolygó, jól fésült figurát nézett ki a baloldali hiénakoalíció vezére. A 2019 óta gondosan építgetett imázs máza ugyan kezd repedezni Budapest főpolgármesterén, de az átverés, a szemfényvesztés fekete öves bajnokainak ­képességeit nem szabad lebecsülni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tothpal
2021. május 20. 18:26
IMÁZS - blamázs!
..--..
2021. május 20. 12:42
-zsoltkom- "Egy szélhámos karrierje" "Dobrev Klára parádésan helyretette a 133 bátor embert a költségvetési vitán: Csak hápogni tudtak (+videó)" https://bit.ly/340qlpi
Harangláb
2021. május 20. 12:08
Igen, az uborkafára kapaszkodók ritkán jutnak magasra...
Da Vinci
2021. május 20. 11:13
A végén még az is kiderülhet, hogy a Lánchidat is eladta, a kérdés csak, hogy hányszor... "Ha egy kereskedőnek nagyon jó a szövege és nagyon meggyőző, azt szokták mondani rá, képes lenne eladni a turistáknak az Eiffel-tornyot. Victor Lustig, akit minden idők legügyesebb szélhámosának tartanak, tényleg megcsinálta ezt a világraszóló átverést. Kétszer. És csak utána indult be igazán a karrierje..." https://index.hu/tudomany/til/2014/12/09/a_tortenelem_legugyesebb_szelhamosa_ketszer_adta_el_az_eiffel-tornyot/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!