Vállaljuk át a hat év börtönt!

2021. május 18. 10:50

Normális az a világ, ahol egy bejegyzésért annyi szabadságvesztéssel lehet sújtani valakit, mint egy brutális bűncselekményért?

2021. május 18. 10:50
Borsodi Attila
Borsodi Attila
Magyar Nemzet

„Büntetőeljárást indítottak Päivi Räsänen, Finnország volt belügyminisztere, a kereszténydemokraták vezetője ellen, amiért tiltakozásul a rómaiakhoz írt levél 1:24–27. versét osztotta meg közösségi oldalán egy kép formájában – adta hírül a Caldronpool.com alapján a Vasárnap.hu. A képviselőnő a Twitter-bejegyzésével a Finn Evangélikus–Lutheránus Egyház Pride-felvonuláshoz való csatlakozását kritizálta. A poszt miatt nyomozás indul, és amennyiben Päivi Räsänen nem vonja vissza állításait, akár hatéves börtönbüntetést is kaphat. Az ügyészek érvelése szerint a Pál apostol szavait szó szerint idéző tweet »sértette a homoszexuálisok egyenlőségét és méltóságát«.

Mit is bírált Päivi Räsänen? Azt, hogy a Finn Evangélikus–Lutheránus Egyház csatlakozik a Pride-felvonuláshoz. Kezdjük a mondat végéről. Miért nevezik Pride-nak (büszkeségnek) a természetellenes szexuális vágyaktól fűtött emberek felvonulását? Magam heteroszexuális vagyok, de nem vagyok büszke rá, persze nem is szégyellem. Lehet mondani, hogy elfogadom, örülök neki, de önmagában nem düllesztem ki a mellkasom attól, hogy természetes szexuális irányultságú vagyok. Nem értem, hogy az, aki természetellenes vonzalmat érez a másik iránt, miért büszke rá.

A finn képviselőnő posztjának másik eleme az, hogy a Finn Evangélikus–Lutheránus Egyház csatlakozott a Pride-hoz. Értik? Egy keresztény egyház Isten nevében odaállt a melegek felvonulása mellé. Az az egyház teszi ezt, amelyiknek ki kellene állnia a természetes mellett, a természetellenes ellenében. Nem tudom, hogy akik az egyház csatlakozása mellett határoztak, ismerik-e Bibliát, Jézus tanításait vagy éppen a Päivi Räsänen által idézett rómaiakhoz írt levelet. Remélem, nem, mert az a rosszabb.

S végül ejtsünk szót a lehetséges büntetésről! Hogy Päivi Räsänen jót cselekedett a közösségi oldalra kitett posztjával vagy sem, az lehet vita tárgya. Hitem és eszem szerint helyesen járt el, én innen, kétezer kilométer távolságból is kiállok mellette. De tegyük fel, hogy tévedek, tévedünk. Tegyük fel, hogy a volt finn belügyminiszter rosszul akart jót, és rosszul szerette volna a természetellenestől a természetes felé fordítani az embereket, és bejegyzése miatt egyesek rosszul érezhették magukat. De ezért hat év börtönt kellene adni? Hat év börtönt fegyveres rablásért, súlyos korrupciós bűncselekményért, fizikai erőszakért szokás megítélni, de adott esetben gyilkossági kísérletért sem adnak sokkal többet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pneumaticus
2021. május 19. 06:15
Nálunk is ez lesz egy kormányváltás után... Paradox módon sok hívő, megtért kereszténynek is elege van a Fideszből, de aztán leszavaz majd rá, mert nem akarja, hogy az oviban a kisunokáját gender-érzékenyítsék, maszturbálni tanítsák, a papját bilincsben vigyék el, ha tényleg az Igét hirdeti... Ez van.
Akitlosz
2021. május 18. 19:11
Elvégre holokauszt is volt állítólag. Próbáljon csak meg valaki mást mondani!
Ma is bukik a Zorbán...
2021. május 18. 17:55
Felháborító! Magyarországnak kötelessége politikai menedékjogot felajánlani a bolsevista terror és aljasság által üldözött politikusnőnek.
stain
2021. május 18. 17:37
Kezdjük ott, hogy az egész mozgalom (pontosabban agresszív lobbi) a hét főbűn egyikéről nevezi el magát: https://en.wikipedia.org/wiki/Seven_deadly_sins
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!