A nemzet helye a globális világban

2021. június 08. 17:13

Ferenc pápa nézetei lényegében egybeesnek azzal, amit ma Magyarország képvisel.

2021. június 08. 17:13
Surján László
Magyar Nemzet

„Talán azért, mert a közelgő eucharisztikus kongresszus zárómiséjét Ferenc pápa tartja, egyre többen foglalkoznak vele és tanításával. A közösségi médiában már áttekinthetetlen a különféle – többnyire negatív – megnyilvánulások száma. Az egyik vádpont a pápa globalizmusa. Erről már kimutattam (Magyar Nemzet, 2021. május 31.), hogy nézetei lényegében egybeesnek azzal, amit ma Magyarország képvisel. Ebben az írásban a Fratelli tutti enciklika alapján vizsgálom, hogy mi Ferenc pápa véleménye a nemzeti létről és kultúráról.

»Egy nép csak annyiban hoz gyümölcsöt és van jövője, amennyiben életet ad a tagjai közötti kapcsolatoknak és összetartozásnak; amennyiben nemzedékei és csoportjai között egységesítő kötelékeket hoz létre; és amennyiben megállítja a gondolkodást megzavaró örvényeket, amelyek egyre inkább eltávolítják egymástól az embereket.« Nem a magyar nemzet határmódosítás nélküli egyesítésének erkölcsi parancsa ez?

Az egyistenhit eleve univerzalista. Aki képtelen elhinni, hogy a világ, amiben élünk, csak úgy magától alakult volna ki, az egységességből – abból, hogy az általunk ismert mindenségben azonos felépítésű az anyag – egy okosan tervező Teremtő létére következtet. Ha minden ember Isten teremtménye, akkor mindannyian testvérek vagyunk. A testvériség nem egyformaság. Azonos a méltóságunk, de nem azonosak az értékeink. Nem úgy kell megélnünk az összetartozást, hogy saját gazdagságunkat feladnánk.

Az enciklika óv a túlzásoktól: a megsemmisítő globalizmustól és az elszigetelődéstől. A pápa rámutat, hogy „létezik az egyetemes iránti egyfajta hamis nyitottság is, ami azok felszínességéből fakad, akik képtelenek saját hazájuk jellegzetességeinek a mélyére hatolni vagy feloldatlan ellenérzéssel viseltetnek tulajdon népük iránt”. A pápa szerint gyökereinket szülőföldünk termőföldjébe és történelmébe kell mélyesztenünk. Éles ellentétben van ezzel Niedermüller Péternek az elmúlt napokban nagy port felvert kijelentése, akinek probléma, hogy nemzeti indíttatású tananyaggal tömik a diákok fejét.

A nemzeti létüket, saját kultúrájukat fontosnak tartó országok a globalizmussal szemben tehát bizton támaszkodhatnak Ferenc pápára, aki egyértelműen fogalmaz: a saját kulturális alapjaikon fejlődő országok az egész emberiség kincsei. Azt is tanítja, hogy csak akkor lehet valaki teljes értelemben vett személy, ha egy néphez tartozik. A lakóhelyünk és a nagyvilág között tehát van valami kulcsfontosságú: a nemzetünk, a hazánk.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. június 09. 09:20
Na, na, nem esik lényegében egybe a pápa nézete a magyar qrmány nézetével ! A pápa a migránsok elhelyezését támogatja míg Orbán ellenzi, de ez csak egy a sok baromságból ami Magyarországon van !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szeekely
2021. június 09. 08:46
A Vigano-levelekrol: Ez sose volt puccs-kiserlet, csupan a katolikus egyhaz sulyos belso problemainak, az igazsagnak a nyilvanossagra hozatala tortent meg veszhelyzetben. Ebben az idoszakban ugyanis Ferenc papa meg a homokos-simogato korszakaban volt. 1. Tamogatta Theodore McCarrick biborost, aki arrol volt hires, hogy tengerparti dacsajaban szeminariumi hallgatokkal hentergett egy agyikoban. 2. Eltavolitotta Vatikanbol es hatterbe szoritotta Raymond Leo Burke, Gerhard Muller es Robert Sarah biborosokat, a katekizmushoz hu legjobb katolikus vezeregyenisegeket. 3. Kinevezte az extrem liberalis, gay-parti Blase Cupich-ot biborosnak es magas megbizatasokat adott a kezebe. 4. Utat engedett a szinodusi utvonalnak (synodal path) ami a hagyomanyos vatikani donteshozatal megkerulesevel az extrem liberalisokat hozta helyzetbe. Akik annak rendje es modja szerint seperc alatt szet is vertek Nemetorszagban a katolikus egyseget. Carlo Maria Vigano ersek szemelyesen vizsgalta egy idoben McCarrick viselt dolgait es pontosan tudta, hogy Vatikannak rendelkezesere allnak a terhelo bizonyitekok, amiket o, mint vizsgalo, annak idejen elkuldott a magas Kuria reszere. A nyilvanossag hatasara Ferenc papa meghatralt, le kellett valtania a szenilis McCarrick-ot magas megbizatasaibol es el kellett rendelnie szamara a maganyban toltott imadkozo eletformat. Semmifele puccs-kiserlet nem zajlott le, csupan Ferenc papat szembesitettek azzal, hogy nem mehet szembe a Katolikus Anyaszentegyhaz katekizmusaval, evezredes tanitasaval. Amit o egyebkent tobbe-kevesbe kenytelen is volt megerteni.
laikus19
2021. június 09. 07:44
A pápa azonban nem Pityi Palkó, meg nem is egy laikus, mint jómagam, neki tudnia kell, hogy mit beszél. Ahogy most is, a magyarországi látogatása kapcsán is megnyilvánult, ahogy a Vatikán nyíltan globalista álláspontot képvisel a migráns kérdésben, az tarthatatlan. Ráadásul nem csak a migráns kérdésben voltak a pápának elfogadhatatlan állásfoglalásai. Simulékony, behízelgő, megnyerő szövegeket még a legmocskosabb diktátorok is tudtak mondani. Ilyen alapon őket is lehetne mosdatni a megfelelő szövegrészek kiválasztásával. Surján és L. Simon Uraknak tehát ajánlanék valamilyen tanfolyam-szerűséget, vagy minimum, a tárgyilagosságra és igazságosságra való hajlamuk előtérbe engedését. Hogy egy keresztényt és keresztényt, azaz katolikust és reformátust kellene ültetni egy padba, azon nem nagyon csodálkozom, mert – Ady Endre zseniális meglátása szerint - „a magyar protestantizmus problémája ma is, mint kezdete óta, voltaképpen a magyarság problémája – lévén a legvérbelibb magyar katolikusság is alapjában kriptoprotestantizmus.” (Ady Endre: Egy probléma: kettő) Hogy ők mind a ketten - állítólag – jobbközép oldalon állnak, és felelős közéleti emberekként ennyire futotta nekik, az mélységesen sajnálatos!
laikus19
2021. június 09. 07:43
Surján Úrnak súlyos szövegértési problémái vannak, nem egyes kiválasztott szövegekre értve csak, hanem összességében véve a pápa nyilatkozatait és a tetteit, akárcsak L. Simon László Úrnak, ami az M4 adó „Ez itt a kérdés” c. június elsejei műsorából derült ki. Nem hittem a fülemnek, amikor az említett műsorban ő is ezt a pápát mosdatta. Hogy általánosságban, elvi szinten „szépeket” is mond, még jó, hogy, amikor ez a helyzetéből is következik! Egy dolog szépeket mondani, egy másik, hogy mit javasol valaki konkrétan a problémák orvoslására. Ebből a szempontból rengeteg idézetet lehet találni, hogy Ferencünk receptje az, javítani kell a globalizmuson, avagy egy jobb globalizmust kell csinálni. Ismerős szöveg ez a magamfajták számára, akik még megéltük a 90 előtti korszakot: a szocializmus, azaz a kommunizmus nem rossz, csak eddig hibákat vétettünk a kivitelezésében. Lásd „Vannak még hibák elvtársak” szlogent. Jelzem, a globalizmus úgy rossz és embertelen, ahogy van bármelyik változatában. A biológia tudósai gyakran figyelmeztetnek, ha az egyes fajok kiveszése a jelenlegi ütemben folytatódik, az veszélyezteti a biológiai diverzitást, ezzel végső soron az egész ökoszisztémát. Szerintem a kultúrák diverzitásával is ugyanez a helyzet, ha tönkre teszünk egyes kultúrákat, az az egész civilizációt veszélyezteti. Valószínű, hogy akik egy követ fújnak a globalistákkal, ezt nem látják, de ettől még a következmény ez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!