Elvtárs, érted van a határzár, nem ellened!

2021. augusztus 17. 10:37

Csak a történelmi érzékkel nem rendelkezők képesek elkeseredni Lánczi Tamás szavain, aki a Huxitot már azzal propagálja, hogy ezzel sikerül megvédeni a hazai munkaerőpiacot.

2021. augusztus 17. 10:37
null
Gábor György
Gábor György
Facebook

„A történelmi múlt nagy és meghatározó pillanatait azért is érdemes időről időre föleleveníteni, mert a bennük rejlő roppant tanulság a csüggedés pillanataiban új erőt és életkedvet kínál.  Ezért is hangsúlyozom, hogy csak a történelmi érzékkel nem rendelkezők képesek elkeseredni Lánczi Tamás szavain, aki a Huxitot már azzal propagálja, hogy ezzel sikerül megvédeni a hazai munkaerőpiacot, s az EU-ból való kilépésünknek hála idehaza tarthatjuk az egyetemet végzett fiatalokat. 

Ám semmi ok az aggodalomra! Hozzuk csak mozgásba a történelem nagy tanulságokkal szolgáló pillanatait, így a fent leírtakat, s máris látni fogjuk, hogy Lánczi Tamás végtelenül jószándékú, lelkes fiatal, aki hasznos, tisztességes és építő szándékú ötleteit a történelmi jelen bonyolult folyamataihoz mérten kissé sietősen, fiatalos hévvel és radikalizmussal szándékozik realizálni. De majd jönnek a Fidesz-KDNP-ben évtizedek óta megedződött, sokat tapasztalt idősebb elvtársak, köztük a rettentő bölcsességéről nevezetes Lánczi András, Lánczi Tamás édesapja, ő, aki a hatalom korrupcióját szélesebb keretbe ágyazta, s rávilágított arra, hogy a korrupció valójában nem is korrupció, még akkor sem, ha úgy néz ki, úgy viselkedik és úgy dorombol, hanem a Fidesz nemzeti politikájának a szerves része, szóval jön ez a monumentális, grandiózus, kolosszális és fergeteges bölcsességű Lánczi András és vele vállvetve a többi tapasztalt elvtárs, akik majd világossá teszik, hogy az EU-ból való kilépésnek nem az az igazi célja, hogy ellehetetlenítsük a magyar munkaerő Nyugatra vándorlását, ugyan már, kedves magyar nép, elvégre ki akar manapság Nyugatra menni tanulni vagy dolgozni, abba a levitézlett, agonizáló világba! Az EU-ból való kilépéssel valójában a magyar lakosságot védik a Nyugatról áradó hordáktól, a nemátalakító műtéteket már az óvodásokon elkezdeni szándékozó lobbiszervezetektől, a beteges nézetektől, az elkorcsosult családmodellt vallóktól, a vallástalanná vált, keresztényüldöző ármádiáktól, a beteges, depresszív, aberrált és dekadens kultúrát hirdetőktől, a Coca-Cola mámorban fetrengő imperialistáktól (tudom, ez kissé archaikusan cseng, de mindenki megláthatja, hamarost újra értelmet kap!).

Churchill beszédét pedig elég lesz két helységnévvel aktualizálni, s amit az 1946-os fultoni beszédében úgy fogalmazott, hogy leereszkedett a Stettintől Triesztig terjedő vasfüggöny, ahelyett most majd azt mondjuk, hogy leereszkedett a Hegyeshalomtól Röszkéig terjedő Nemzeti Önvédelmi Firhang.”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. augusztus 18. 18:25
Orbán szépen csendben szólt a sameszeknek, hogy el kell kezdeni beadagolni a népnek és főleg az övéiknek, hogy a Huxit elkerülhetetlen. Rendben, mindenki jól jár Orbán távozik, csak a magyarok nem ! Mert ha meg lesz a Huxit, akkor aki csak teheti lelép az országból a halódó nyugatra. Az én családom 80 százaléka már nyugaton van és nem lesz más választása azoknak sem akik tartanak a keleti nyitástól ! Annyi biztos, hogy lesz munkahely ha Magyarországon ha nem marad az EU-ban, csakhogy munkaerő nem lesz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Alig várom azt a pillanatot, amikor ez megtörténik és Orbánt a saját szavazói fogják felakasztani !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
geyza1947
2021. augusztus 18. 18:24
Orbán szépen csendben szólt a sameszeknek, hogy el kell kezdeni beadagolni a népnek és főleg az övéiknek, hogy a Huxit elkerülhetetlen. Rendben, mindenki jól jár Orbán távozik, csak a magyarok nem ! Mert ha meg lesz a Huxit, akkor aki csak teheti lelép az országból a halódó nyugatra. Az én családom 80 százaléka már nyugaton van és nem lesz más választása azoknak sem akik tartanak a keleti nyitástól ! Annyi biztos, hogy lesz munkahely ha Magyarországon ha nem marad az EU-ban, csakhogy munkaerő nem lesz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Alig várom azt a pillanatot, amikor ez megtörténik és Orbánt a saját szavazói fogják felakasztani !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Fila2020
2021. augusztus 18. 08:46
Riogatunk, riogatunk? Az nem zavarja őket, hogy eddig semmi sem volt igaz, amit írtak, mondtak.
DE JÓ
2021. augusztus 17. 23:56
Lássunk tisztán: Nem Orbán Viktor akarja kivinni az országot az EU-ból, hanem az EU a hazai ellenzékkel, benne Gábor elvtárssal, vállvetve akarja elvinni az országot minimum a kizárás széléig, éppen annak érdekében, hogy megszabaduljon az Orbán kormánytól. Orbán Viktor százszor megmondta, hogy a magyarságnak (és nem csak országnak!) nem érdeke az Unióból való kilépés. Az ellenzék ezt folyamatosan elhazudja, és teljes erőből próbál káoszt és pánikot kelteni, mert ettől reméli a hatalom megszerzését. Gábor elvtárs zsidó és nem zsidó elvtársaival együtt lelkes híve a nemzettelenítésnek, országtalanításnak és az erkölcstelenítésnek. 1990-ig az Szovjetuniótól remélték ezt, most meg az Európai Uniótól. Az sem érdekli őket, hogy a végén muszlimok fogják kidobálni őket az ablakon, de akkor is mindenki más hülye. De jó, hogy nem ők kormányoznak !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!