Gyurcsány-mánia

2021. augusztus 30. 09:09

Szánalmas, hogy a Fidesz szinte erőszakkal igyekszik a múltban tartani a magyar közéletet.

2021. augusztus 30. 09:09
Szerető Szabolcs
Magyar Hang

„Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel ellenzékellenes petíciót indít útjára rövidesen a Fidesz. Ezt pártja és kormánya egyik kampányműsorában közölte tegnap Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője hosszan sorolta az állami rádióban a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányzás negatívumait, hangsúlyozva, nem engedhetik meg, hogy ugyanazok újra tönkretegyék az országot. Mielőtt ki-ki az elfogultságai alapján reagál indulatosan, néhány dolgot érdemes leszögezni. A negatív kampány szerves része a politikai küzdelemnek, különösen választások közeledtével szokás az ellenfél vélt vagy valós hibáira, mulasztásaira, bűneire felhívni a figyelmet. Régóta világos, hogy a Fidesz Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségével számol, de bárki lesz is az előválasztás győztese, Gyurcsány Ferenc embereként énekel róla a propaganda kórusa. A petíció alkalmas a fideszes aktivistahálózat és bázis akcióképességének tesztelésére is.

Ami azonban egyszerre szánalmas és gyomorforgató ebben a kampányban, hogy szinte erőszakkal igyekszik a múltban tartani a magyar közéletet, újra és újra lejátszva azt a küzdelmet, ami a 2010-es politikai fordulathoz vezetett. A választók akkor és azóta is többször ítéletet mondtak a Gyurcsány-féle kormányzásról, míg az ígért nagy elszámoltatást a Fidesz elszabotálta. (Itt jegyezném meg, hogy amennyiben a volt miniszterelnök jogilag is felelős a szemkilövetésért, a tétlen Fidesz bűnpártoló.) A rossz szocialista kormányzás megkapta már jól megérdemelt büntetését több mint egy évtizede, azóta viszont a világ megváltozott körülöttünk, más kihívásokra, más témákra kellene fókuszálnia a magyar politikának. Elszámolni pedig az elmúlt tizenkét évvel kell(ene) majd jövő tavasszal.

Akár sikeres, akár nem, a gyurcsányozás nem innovatív kampányeszköz, a Fidesz sokadjára mondja el ugyanazt. Egyszer minden politikai termék szavatossága lejár, s mintha most komolyan tartanának is ettől. De jobb ötletük nincs, mint a hangerő feltekerése. Vajon elég lesz-e a mumus nevének harsogása, hogy megakadályozzák a nemzeti vagyonvesztés és a gyűlöletkampányok miatt kiábrándult, elbizonytalanodott szavazóik leszakadását a Fidesz-tábor nagy jégtömbjéről?”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Somaa
2021. november 03. 01:24
Hányinger pöcegödör ez a mandíner ezzel a sok hörgő orbáncsicska trollal... Hé fiúk mi lesz veletek, ha bukik a zsarnok führeretek... mentek WC-t pucolni nyilván, amire kizárólag alkalmasak vagyok... hahaha
APA152
2021. szeptember 01. 20:05
"A rossz szocialista kormányzás megkapta már jól megérdemelt büntetését több mint egy évtizede, azóta viszont a világ megváltozott körülöttünk, más kihívásokra, más témákra kellene fókuszálnia a magyar politikának. Elszámolni pedig az elmúlt tizenkét évvel kell(ene) majd jövő tavasszal." Hát igen. Azóta változott a baloldal. Most még agresszívabb,és hataloméhesebb. És ezért még polgárháborút is képes lenne kirobbantani,brüsszeli "demokraták " segítségével. És igazad van Szabolcs: a jövő tavasszal is elszámolunk velük,mint ahogyan tettük már háromszor. Mert sajnos nem tudunk másra fókuszálni. Hiszen ha egy kígyó megmart életveszélyesen,azt nem tudod elfelejteni. És ha ugyan az kígyó lopakodik be a házadba,akkor neked sem az jut eszedbe róla,hogy ez most már egy szerethető kiscica.
masikhozzaszolo
2021. szeptember 01. 09:10
Mit csinál a Fidesz? Küldenétek egy képet arról, hogy kell TARTANI a közéletet? Eltartott kisujjal (bocs kisullyal), vagy 10 körömmel, vagy gólyafogással? És ha nem a Fidesz tartja, akkor mások hogy tartanák? Képet róla esetleg?, Vagy videót?
kovácslajos1930
2021. augusztus 30. 23:32
Mivel is kampányolnának a NER lovagok, hisz 12 éven keresztül csak loptak és hazudtak, elvettek, hogy talpnyalóikat kifizessék, gyanítom ti is zömmel megvett csahos kutyák vagytok, vagy gyűlölettel jóllakó buta orbántermékek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!