Megmentjük tavainkat, folyóinkat és a hozzájuk kapcsolódó családokat, közösségeket

2021. augusztus 26. 11:33

Ha a Fideszen múlik, akkor 10 évig nem tudhatjuk meg még azt sem, hogy miért nincs pénz.

2021. augusztus 26. 11:33
null
Donáth Anna
Facebook

„Mi jelenti a garanciát arra, hogy megmenekül a Velencei-tó? Az, ha olyan jelöltek indulhatnak az előválasztáson, és győzik le majd a Fidesz jelöltjét ‘22-ben, mint József András.  András folyamatosan azon dolgozik, hogy megmeneküljön a Velencei-tó. Nem tehet mást, hiszen a körzet jelenlegi országgyűlési képviselője, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa, Tessely Zoltán nem tesz semmi.

Egy választ képtelen küldeni a tó helyzetével, a probléma megoldásával kapcsolatos levélre, amit József András írt neki. Igaz, a kormány álláspontját már ismerjük. A Velencei tóra, az itt működő vállalkozásokra, az ezekből élő családokra és a közösségre nincs 40 milliárd forint a kormány szerint. Arra viszont van persze, hogy 30 milliárd forintból lebetonozzák és tönkretegyék Mészáros Lőrinc kedvéért a Fertő-tavat, van 70 milliárd forint az őszre tervezett vadászati kiállításra és 65 milliárd forint a Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pályára.

És, hogy miért nincs 40 milliárd erre az életbevágó ügyre? Nos, az titkos a kormány döntése szerint. Ez derült ki József Andrásnak és Szél Bernadettnek köszönhetően, miután számonkérték a kormányt az ügyben. Ha a Fideszen múlik, akkor 10 évig nem tudhatjuk meg még azt sem, hogy miért nincs pénz, és miért nem éri meg a kormány szerint, hogy megoldjuk a tó vízutánpótlását, megmentve ezzel a helyi közösséget.”

Nyitókép: Donáth Anna Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kardinális
2021. augusztus 27. 15:22
Megmentitek?! Mi az, már van rá vevő?
silenceCZ
2021. augusztus 27. 07:34
"Ha a Fideszen múlik, akkor 10 évig nem tudhatjuk meg még azt sem, hogy miért nincs pénz." Azért nincs pénz, mert a párttársad ellopta.
Sanyikám
2021. augusztus 26. 22:45
És hogy álltok Afganisztán demokratikus felszabadításával? Ja! Már elmúlt.
rókabácsi
2021. augusztus 26. 21:43
csaK tudnám mibűl? netán mikor? mert picinyem csak az emberek adóforintjából lehet gazdálkodni? na az meg nem tietek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!