Jó helyen vagyok az ateizmusommal

2021. szeptember 14. 20:06

Az egész Eukarisztikus Kongresszus, a giccses, álságos körítésével, amit nekünk, magyaroknak sikerült összehozni, óriási ellentmondásban volt Ferenc pápa jelenlétével.

2021. szeptember 14. 20:06
L. Ritók Nóra
Facebook

„Tanúságtétel

Amikor 2017-ben Rómában találkozhattam Ferenc pápával, előtte izgultam… most ez elég viccesnek tűnik, de akkor valahogy úgy éreztem, mintha az, hogy ateista vagyok, ott, abban a közegben, az valahogy látszik rajtam….és milyen rossz lesz, mert ő ezt biztosan észre fogja venni. Aztán, mikor ott álltunk előtte, és a szemembe nézett, aztán a mellettem álló gyerekekre, akik velem voltak, ott, az első sorban, és újra rám, átéltem valamit, amit ott, ő értetett meg velem. A tekintetével, az érintésével. Hogy jó helyen vagyok így is. Mert nem az a lényeg, valaki vallásos-e, tartozik-e valamilyen egyházhoz, vagy sem, hanem, hogy milyen ember.

Én arra tettem fel az életem, hogy megpróbáljam megérteni a gyerekszegénység problémáját, és próbáljak kiutat találni ebből a generációkon át ható, megtörhetetlennek tűnő őrületből. Ezt én tiszta lélekkel teszem, átláthatóan, jó szándékkal, ha néha hibázva is, de sosem akarva ártani. Úgy teszek, mint ahogy ő mondja, ahogy ő tartja természetesnek ezt, elvárva minden jó embertől.

Mert be lehet hazudni, hogy valaki vallásos, ha az érdeke úgy kívánja. Ők azok, akik csak a hatalomnak való imponálás miatt lesznek hirtelen templomba járók, és amint nem váltja be ez a viszonyulás az ígéretet, hagyják is a francba az egészet. Be lehet hazudni ezt, és lehet felsőbbrendűségi érzéssel viselkedni mások iránt, akik nem vallásosak. Lehet ezt szisztematikusan építeni, sunnyogással, eltusolva minden sötét és vállalhatatlan dolgot, lehet ezt pénzzel, helyzetbe hozva olyan embereket is, akik fényévekre vannak mind attól, amit a Biblia ír. És lehet erőből is, visszaélve a rájuk ruházott hatalommal, letolva a rendszeren, azok torkán is, akik tiltakoznak ellene.

Lehet így….csak ez így hiteltelen. Hiteltelen, mert világosan látszik, hogy a személyes érdekről szól, a pénztől és a hatalomtól megrészegült emberek színjátéka ez, és köze sincs a valláshoz. És látszik azokon is, akik csak remélik, hogy ők is pozícionálhatják magukat e mentén. Ehhez használva a vallást, mint eszközt, megsértve mindazt, amit Ferenc pápa képvisel, az igaz hitében. Mert az ő igaz hite nem viseli el a kirekesztést, a gyűlöletet, az erőszakot, ő egész lényével az elfogadást, a segítségnyújtást képviseli. Színjáték nélkül, tisztán, átláthatóan, sugározva ezt. Őt nem lehet felhasználni. Ő szilárdan képviseli a jót.

Nekem ez az egész Eukarisztikus Kongresszus, a giccses, álságos körítésével, amit nekünk, magyaroknak sikerült összehozni, óriási ellentmondásban volt Ferenc pápa jelenlétével. Mindennél pontosabban mutatta meg számomra, hogy jó helyen vagyok az ateizmusommal. Nekem nincs szégyenkezni valóm, hiába kezeli ez a rendszer lassan másodrendű polgárokként azokat, akik nem követik a múltba révedő, értelmetlen szerepekkel teli, vallásba csomagolt viszonyulásokat. És boldog vagyok, hogy vannak mellettünk olyan vallásos emberek is, akiknek ugyanúgy nem tetszik ez így, mint nekem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. szeptember 15. 19:09
Én is ateista vagyok de igyekszem nem beleszarni senki hitéletébe én is vidéki vagyok meg te is, de ekkora tahósággal amit te adsz elő ritkán találkozom. Ráadásul megnéztelek a Wikin pedagógus lennél.
Krupp Skya
2021. szeptember 15. 16:57
Csak nem ÁVH-s L Háritók Nóra.
Krupp Skya
2021. szeptember 15. 16:56
Ki ez a picsa?
dglaj
2021. szeptember 15. 13:48
Tisztelt L. RITÓK NÓRA! Az a néhány százezer ember aki, részt vett az eseményeken, pl. a szombat esti körmeneten, vagy a nyitó és záró szentmiséken, az nem így gondolja, ahogy Ön leírta. Számomra fura, hogy ateista (nem vallásgyakorló) emberként milyen bátran hozzászól ahhoz, amihez nem ért. Szerintünk ez egy kiemelkedően jól sikerült, sok embert (több százezer) aktív, hívő embert megmozgató rendezvény (profi szervezéssel) volt. Legalább ugyanennyi (valszeg jóval több) ember követte az eseményeket a TV csatornákon keresztül. Hazánknak nagy hírnevet hozott ebben az elvallástalanodó világban (Európában), minket, hívő embereket megerősített, hogy ennyien vagyunk együtt imádságban. Talán ez a baja? Üdv: dglaj
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!