Wahorn vállalhatatlanságáról és az Index felelősségéről

2021. november 18. 09:55

Nem csak Wahorn itt a hibás, hanem azok is, akik teret adtak neki.

2021. november 18. 09:55
null
Pálfy Dániel
Mandiner

Úgy tűnik, Magyarország mégsem „következmények nélküli ország”. Az Index ugyanis – saját kérésére – tegnap azonnali hatállyal elbocsátotta Várbíró Péter lapigazgatót. Várbíró az Index Konyhanyelv című videoműsorának botrányt kavart epizódja miatt döntött a távozás mellett. Ebben a Lakatos Márk stylist (?) által vezetett bulvártévés vacsoracsata-szerű médiatermékben történt meg az a szomorú médiatörténeti pillanat, hogy Wahorn András művész sajátos módon nyilatkozott az önmagát és szereplőtársait ért, a jelenlegi jogszabályok alapján egyértelműen pedofil bűncselekményeknek minősülő inzultusokról. 

Dicséretes Várbíró döntése – mondhatnánk, hiszen minden médiatartalomért legvégső soron a lap vezetői tartoznak felelősséggel. De a felelősségvállalást érdemes helyi értékén kezelni. A lapigazgató lemondása ugyanis egészséges médiaműködés mellett nem értékelendő lépés volna, hanem alapkövetelmény. Az, hogy az Index vezető tisztségviselője a távozás mellett döntött,

egy egészséges környezetben nem érdem, hanem kulturális minimum.

Az adásban ugyanis olyan relativizáló kijelentések hangzottak el, miszerint egy nyolcéves lány bugyijába nyúlkálni „nem feltétlenül” erőszak. (Nemhogy pedofil cselekmény?) Istennek hála, úgy tűnik, a magyar társadalom és annak véleményformálói e kérdésben azonos állásponton vannak, hiszen világnézettől függetlenül a legtöbben elítélték Wahorn megnyilvánulását.

A média felelősségének kérdése a történtek egyik rétege. Az műsor tartalmáért nem csak a szereplőknek kell vállalniuk a felelősséget, hanem a médiumnak, amely ezt az elhangzott kijelentések ismeretében, szerkesztve közzé tette. Az Index az adást követő botrányok hatására először két cikkben is egyértelműen kiállt a pedofilía, mint társadalmilag meghatározott tabu, égbekiáltó bűncselekmény ellen, de közel egy hétig semmilyen személyi vagy egyéb következménye nem volt a történteknek.

Még a Konyhanyelv egyik szponzora, egy háztartási gépeket gyártó globális multicég is gyorsabban reagált, és közölte, nem támogatja tovább a műsort. Persze e tekintetben ne legyenek illúzióink! E vállalatok esetében szó sincs erkölcsi mércéről. Valószínűleg úgy látták, a potenciális magyar vásárló nem annyira vevő a pedofília mentegetésére.

Meg persze közeledik a karácsony, meg mindjárt itt a „fogyasztók” Black Friday-ként emlegetett akciós lapostévékért folytatott megalázó tömegverekedés-ünnepe. A profitért bármit. Nosza, gyorsan elhatárolódni!

A Wahornt áldozatként feltüntető és ezzel mentegetni próbálók – naivitásból, vagy szándékos módon – nem veszik figyelembe, hogy egy sérült embert nem ment fel a fals nézetei alól az ezeket okozó bántalmazás. Wahorn András talán maga is erőszak áldozata volt egykor. De ez nemhogy felmentő körülmény lenne, inkább arra utalhat, hogy a művész úr személyiségének fejlődésében megrekedt valahol,

és ezért beszél hülyeségeket.

Ezzel azonban egészen addig, amíg nem tolják egy ország arcába, nem lenne semmi gond. Az Index mégis megtette ezt.

Nem csak Wahorn itt a hibás, hanem azok is, akik teret adtak neki.

Amikor szóba került a műsorban szereplő színésznőnek nyolc éves korában belenyúlt a bugyijába egy felnőtt ember, Wahorn úgy fogalmazott: „Az utóbbi időben történnek olyan dolgok, hogy valaki harminc évvel ezelőtt elkövetett valamit, ami annak idején elfogadott volt, sőt, még biztatást is kapott rá, és most úgy ítéljük meg, hogy az egy erőszak volt. Szerintem ez egy bonyolult kérdés”.

Szerintem nincs ebben semmi bonyolult. Ezen érvelés alapján azzal sem lenne semmi gond, ha – tegyük fel – Wahorn dédpapája a XIX. század végén ilyesmivel próbálkozott volna az én dédanyámmal, mire az ükapám – az akkori társadalmi viszonyok közt teljesen elfogadott módon – párbajra hívja, és lelövi. És akkor Wahorn ma nem beszélne hülyeségeket.

Remélem senki nem gondolja komolyan, hogy rendben van, ha mindenféle bűnt elkezdünk relativizálni.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
-Zsolt-
2021. november 19. 00:34
Wahorn egy igazi kretén. Gáz. Ami méginkább meglepő, hogy az eset elszenvedője, Csákányi Eszter lényegében igazat adott neki, és mint kellemes kalandot élte meg és elevenítette fel.
Newman
2021. november 19. 00:10
Wahorn elásta magát, a továbbiakban! Wahornod van? Pedó-e vagy?! Igazi bélyegző!!!
Petykabá
2021. november 18. 20:48
Nem , mi ne toljunk Cancel Culture-t könyörgöm. Nekem mint konzervatívnak hányingerem van a Cancel Culture-ből, nem kell majmolni az idiótákat. PÁLFY DÁNIEL ÁBEL a baloldalra való.
bölcsbagoly
2021. november 18. 18:08
Azért nem ártana tisztázni, hogy mindig a cél számít! - ha egy pedofil saját élvezete érdekében nyúlkál a kislány bugyijába, akkor az elitélendő; - ha szülőnek/rokonnak vagy a tanitónéninek, orvosnak vagy nővérnek van komoly oka, hogy ugyanezt tegye, az már nem. De egyik esetben sem erőszak! Kivéve, ha az illető erőszakot alkalmaz. Amit szintén lehet okkal vagy anélkül. A homályos fogalmazások sok bajt okoznak, nem ártana kerülni őket, pláne a publicisztikában, a médiában való nyilatkozatoknál, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!