Milyen jövőt remélhet az a társadalom, amelyik a politikai lojalitást előbbre valónak tartja?

2022. február 21. 20:30

A kormány adóságba kergette a jótékonysági intézményt. Most pedig ráküldte a NAV-ot.

2022. február 21. 20:30
null
Kepes András
Facebook

„Milyen jövőt remélhet magának az a társadalom, amelyik a politikai lojalitást előbbre valónak tartja az emberségnél?

A NAV nagy erőkkel megszállta az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központját. Iványi Gábor lelkész, az egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője már a rendszerváltás előtt is, dacolva a meghurcoltatással, kiállt a szegények, a kiszolgáltatottak mellett. Az utóbbi évtizedekben pedig továbbra is azt tette, amit keresztény hite és emberi tisztessége diktált: hajléktalanszállót, iskolát, kórházi osztályt, lelkészképző főiskolát alapított és vezet, így segítve a rászorulókat, a hátrányos helyzetűeket, a kiszolgáltatottakat.

A kormány – bírósági határozat ellenére – 2017 óta nem rendezi az kisegyház státuszát, adóságba kergetve ezzel a jótékonysági intézményt, amely semmi mást nem szeretne csak a karitatív munkáját végezni. Most pedig ráküldte a NAV-ot.

Remélem, az egyházak és a társ karitatív intézmények is fölemelik szavukat az emberség védelmében!”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2022. február 23. 22:30
Ez olyan szép volt, hogy mindjárt elsírom magam.
poverello 1226
2022. február 22. 12:32
Kívánom ennek szélhámos Iványinak, hogy a saját munkatársai védjék meg őt, SZÍVLAPÁTTAL, akik után - milliárdos tételekben nem fizette be az adót, Tb járulékot, akik nem jutnak majd hozzá a nyugdíjukhoz!
gyaloggos
2022. február 22. 11:44
MILYEN JÖVŐT remélhet az a társadalom, amelyikben a KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÜK milliárdokat lop el, amelyikben úgy gondolják a LIBERÁLISOK, hogy rájuk a törvények nem vonatkoznak, FIZESSENEK a becsületes magyar adófizetők, a LIBERÁLISOK meg pofátlanul, gátlástalanul LOPNAK CSALNAK HAZUDNAK! LIBERÁLIS JOGÁLLAM!
gyaloggos
2022. február 22. 11:40
HAZUDSZ, KEPES! MILLIÁRDOKKAL tartozik az államnak, és még a SAJÁT alkalmazottjaitól is lopott! IGEN, tőlük levonta a járulékokat, amelyeket nem fizetett be , veszélyeztetvén ezzel az egészségügyi ellátásukat, nyugdíjukat! EGY VÁROS gazdálkodik annyi pénzzel egy egész évben, AMENNYIVEL ez a SZÉLHÁMOS, volt SZDSZ-es képviselő dobálózott, amennyit ellopott az öccsével!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!