Felzárkózunk

2022. június 01. 17:26

Országunk primátusa menet közben valahogy elkúratkozott.

2022. június 01. 17:26
null
Váncsa István
Élet és Irodalom

„2030-ra utolérjük Ausztriát, mondta Lázár János a miniszterjelölti meghallgatásán, a jelenlevők pedig bizonyára feketén bólingattak, mint az eperfa lombja, nem is igen tehettek volna másképp. Orbán a sógorokhoz való felzárkózást öt esztendeje megjósolta, mi magunk pedig már látni is véljük, ahogy a gyorsnaszádunk elhúz az ő ócska bárkájuk mellett, amely a nyomdokvizünkben hánykolódik és a szétesés réme fenyegeti. Tegyük azonban hozzá, hogy Ausztriát nem öt vagy ötven éve akarjuk utolérni, hanem legalábbis a kiegyezés óta, sőt talán a tizenötödik század vége óta folyamatosan. Előtte csak azért nem akartuk, mert Bécsnek büszke vára Mátyás bús hadát nyögte, vagyis az osztrák örökös tartományok nem voltak abban a helyzetben, hogy méltó versenytársaink lehessenek.

Aztán telt-múlt az idő, országunk primátusa menet közben valahogy elkúratkozott, mi azonban ehhez a körülményhez is a magyar ember természet adta derűjével közelítettünk. »Úgy látszik nemsokára utolérjük Ausztriát a czivilizáczióban« – ezt az örvendetes tényt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzet című »politikai, társadalmi és közgazdászati lap« adta hírül 1891. júliusában, holott az előzmények ismeretében az lett volna magától értetődő, ha a sógorok akarnak utolérni minket.

Másképpen alakult, mindamellett a Székely Nemzet szerkesztőségének sikerült az ő optimizmussal átitatott jövőképét kellő alapossággal aládúcolnia. »Kilátásban van ugyanis, hogy Budapesten is fognak nemsokára lóhust is mérni. Ez egyébként fontossággal bír úgy nemzetgazdasági mint ipari és a szegényebb néposztálynak élelemmel való ellátása tekintetéből« – írta az újság, vagyis az olvasónak már csak annyi dolga maradt, hogy bizalommal tekintsen a közeljövőbe, amikor majd a szegényebb néposztály ízletes és egészséges lóhúsnak fog örvendeni.

Persze ez is másképp alakult.”

Nyitókép: YouTube / M1 - Híradó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2022. június 06. 13:29
Váncsa! Elsóztál ( elbasztál) mindent! És vén bolond lettél!
KBA98
2022. június 04. 13:42
te vén f... kalap, maradj a fakanál mellett Feriddel együtt- bár én nem ennék a ti főztötökből
ohassa
2022. június 02. 21:41
A Mandi mennyit fizet a másodközlésért? Gondolom, Váncsa nem ingyen engedélyezi...
Laber
2022. június 02. 16:50
Szép új magyar szó! Élet és Irodalom, a színvonal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!