Kétpárti ellenzéki verseny körvonalazódik

„Az áprilisi gyötrelmes választási fiaskó óta épp elég idő telt el ahhoz, hogy megpróbálkozzunk értékelni a hazai ellenzéket. Az első, amit megállapíthatunk, hogy az ellenzéki térfélen (s nem csak a nyár miatt) csend van, vagy ha támad is olykor némi zaj, annak nincs különösebb, a politika egészére kiható jelentősége. Ez mind igaz, mégsem célszerű megelégednünk azzal a közhellyel, hogy az ellenzék berkeiben nem történik semmi.

Rögzítsük: egy tekintetben nagyon is sok történt a választások óta. Ez pedig az, hogy a tavaly ősztől idén áprilisig csúcsra járatott összefogás-modell tökéletesen kifulladt, és egyetlen ellenzéki párt sem foglalkozik tovább vele. Néha persze elhangzanak olyan mondatok, hogy »az Orbán-rendszerrel szemben csak az összehangolt cselekvés segíthet«, vagy: »vonuljunk ki a parlamentből és az orbáni politika egész világából«, de az ilyesféle mondatok légüres térbe kerülnek, és ott kavarognak.

Itt azonban koránt sincs vége a történetnek. Úgy is mondhatjuk, hogy az ellenzéki térfél ott válik érdekessé, amikor a dolgok mögé nézünk. Egyáltalán nem biztos, hogy a radikalizmus vagy a kivonulás mentén kell keresnünk az ellenzéki politikák mostani lényegét.

Hogyan fogjunk a munkához? Az írott támpontok (az ellenzéki pártok honlapjai és az ellenzéki vezetők megnyilvánulásai) jó kiindulópontot szolgáltatnak. Ha ezt a két területet áttekintjük, érdekes dolgokra bukkanhatunk. Nevezetesen arra, hogy néhány hónappal a választások után kétféle ellenzéki stratégia körvonalai rajzolódnak ki: az egyik jelencentrikus és totális kritikára épül; a másik jövőcentrikus és olykor meghökkentő elemeket tartalmaz. (Már most mondom: az elemzésből ezúttal kimarad a Mi Hazánk. Csak azokról az ellenzéki pártokról esik szó, amelyek április előtt az ún. »ellenzéki összefogás« részesei voltak.)”

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi