Alekszandr Dugin: A harmadik világháború küszöbén állunk, amelyet a Nyugat kényszeresen szorgalmaz

2022. szeptember 19. 09:34

Nukleáris armageddont emleget Putyin fő ideológusa.

2022. szeptember 19. 09:34
null

„A harmadik világháború küszöbén állunk, amelyet a Nyugat kényszeresen szorgalmaz”írja pénteki írásában Alexander Dugin. A politológus szerint „ez már nem csak félelem vagy várakozás, hanem tény”.

Dugin szerint Oroszország háborúban áll a kollektív Nyugattal, a NATO-val és szövetségeseivel (bár nem mindegyikükkel: Törökországnak és Görögországnak megvan a maga álláspontja, és néhány európai ország, elsősorban, de nem kizárólag Franciaország és Olaszország, nem akar aktívan részt venni egy Oroszország elleni háborúban).

Mégis, egy harmadik világháború veszélye egyre közelebb és közelebb kerül”

– mondja. 

Nukleáris armageddon

Az, hogy a nukleáris fegyverek bevetésre kerülnek-e, még nyitott kérdés Dugin szerint, azonban a „nukleáris armageddon valószínűsége napról napra nő”.

„Teljesen világos, és ezt több amerikai katonai parancsnok nyíltan ki is mondja, hogy a Nyugat még azzal sem elégszik meg, ha teljesen kivonulunk az egykori Ukrajna területéről, hanem a saját földünkön fogunk kikötni, ragaszkodva a »feltétel nélküli megadáshoz« (Jens Stoltenberg), a »deimperializációhoz« (Ben Hodges), Oroszország feldarabolásához” – fogalmaz. 

Ukrán ellentámadás: nyugati támadás

Dugin szerint az Ukrán Fegyveres Erők ellentámadása a harkivi térségben a Nyugat közvetlen támadása Oroszország ellen. „Mindenki tudja, hogy ezt az offenzívát az USA és a NATO katonai vezetése szervezte, készítette elő és szerelte fel, és az ő közvetlen felügyeletük mellett zajlott. Nemcsak a NATO katonai felszerelésének felhasználásáról van szó, hanem a nyugati hírszerzés, zsoldosok és kiképzők közvetlen részvételéről is” – fogalmaz.

Érdemes tehát hideg fejjel beismerni, hogy a Nyugat hadat üzent nekünk, és már vívja is a háborút”

– összegez.

Nyitókép: Kirill Kudryavtsev / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hydra Esus
2022. szeptember 20. 05:56
Ha az usa és a nato szervezte és irányítja ezt az ellentámadást is, akkor sajnos jól csinálják. Jobban, mint eddig az oroszok.
barnabibambi
2022. szeptember 19. 18:09
Látom hogy van itt néhány atomfizikus jelölt is.Ez nagyszerű mert hamarosan nekünk is lesz atombombák ha akarjuk ha nem.Mellesleg ezek a kiváló elmék a mecseki uránból gyorsan csinálnak néhány" gyakorló atombombát" a nyugat hatékony elrettentésére.Az atombomba recipéje is meg található a neten !Ha megakadnátok a magasröptű atom fizikába!
Agonosz
2022. szeptember 19. 17:00
Jó ez a mandiner, csak időnként nem teljesen egyértelmű, hogy a kommentet,avagy a rá adott választ likeolom....
szürkeSzarvas
2022. szeptember 19. 13:18
Végúl is-a valóságot irja. No meg ebben a konflikusban a belekényszeritett(!) orosz a "jófiu"-az atomháborut világuralmista okokbol kockáztató usai deep state zsidobanda meg a "rossziu"..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!