Tóta W. Árpád: Káromkodni, az a minimum

2022. október 26. 09:59

„Tudjuk, kiknek köszönhető nemcsak a tragédia, ami diákot, szülőt és tanárt egyaránt sújt” – hangoztatja az újságíró.

2022. október 26. 09:59
null

A HVG újságírója hosszan fejtegeti legújabb véleménycikkében, miből indul a káromkodás és mi a célja, majd példaként hozza fel, hogy „Jób könyvében ez a baromállat maga az Isten, aki kétségtelenül egy seggfej, hiszen kizárólag a sátánnal kötött fogadása kedvéért baszkurálja Jóbot, ő pedig ettől ki is fakad rendesen”.

Állítása szerint fájdalmat, dühöt és tehetetlenséget fejezünk ki káromkodás során, innen tér át az oktatás helyzetére és Pankotai Lilire.

Fáj a kilátástalan tanári pálya, a nélkülözés, fáj a versenyképtelen tudás, a fölösleges terhek, a nyáladzó kereszténydemokraták által összehányt tanterv – ezek mind valós és jogos fájdalmak”

– hangoztatja, majd leszögezi: megvan a fájdalom, megvan a düh, a címzett. „Mitől káromkodjon az ember, ha nem ettől? Miért ne tenné?” – kérdezi.

„Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat – fordult Petőfi Sándor a Habsburg-házhoz, amitől nyilván összeborzongtak a jólnevelt nemesek, és kibeszélték, micsoda alpári alakok járatják a szájukat manapság, és hogy nem ártana őket a taknyukon és vérükön kiráncigálni a Pilvaxból, miheztartás végett. Előtte Csokonai Vitéz Mihály már felszólalt, ekképpen: »Nem – baszom az anyja hugyos németjének / Huncfut, aki hódol ocsmány manérjének« – és ehhez nem árt tudni, hogy a ma már ártatlan »huncut« eredetileg bizony a lánykutyának a likát jelentette, szóval stílusértékében körülbelül a lófasznak felel meg, aminek szintén megvan a maga türk-kipcsak története” – írja a publicista.

De amint a káromkodásnak és a trágárságnak funkciója van, úgy van az efölötti álságos szörnyülködésnek is”

– fogalmaz Tóta W., aki szerint „jelen politikai helyzetben, tekintettel a már felidézett tévéműsorra és általában a kormánypárti nyilvánosság éjsötét aljasságára, ezt röviden farizeusságként írhatjuk le”.

A tüntetéseől azt írta, a düh természetesen célpontot keres, de nem kell sokáig keresni,

hiszen tudjuk, kiknek köszönhető nemcsak a tragédia, ami diákot, szülőt és tanárt egyaránt sújt, hanem az egész rothadt, felgyújtandó rezsim”.

Káromkodni, az a minimum. És meg kell találni annak a módját, hogy belőlük is felszakadjon a fájdalom: ez egyelőre a totális sztrájk. Lássuk végre, hogy énekelnek, amikor nekik fáj!” – zárta.

Nyitókép: Facebook

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2022. október 28. 20:54
Állítólag, a káromkodásnak fájdalomcsillapító hatása van. Lehet, hogy a fájdalomcsillapítás ösztönös tevékenység. A fájdalom okát nem szünteti meg, csak a fájdalmat csökkenti.
amca
2022. október 26. 20:19
TeTü Walagfejü tettü. Megértem ,hogy káromkodsz. Én is ilyen tschoró firkászz lennék ,mégjobban káromkodnék. Elmehetnél kukásnak. Közmunkásnak. Szenmétszedés. Fűnyírás nem megy ,mert még a faxodat sem tudod felállítani. Tán koldulni mint Schneider Jobbik boss.
Hydra Esus
2022. október 26. 18:36
Telenyomni szarral azt a gyűlölködő, dögkút fejed árpicsek, az a minimum.
1000bocs
2022. október 26. 17:52
Mivel az emberek többsége civilizált és illemtudó, ezért a hülyebalos vigyorogva trágárkodik mert azt hiszi ettől egyéniség. Pedig az illemtudó viselkedés nem nyájszellem vagy rabszolgaság kérdése - csupán képesek vagyunk figyelembe venni hogy nem mi vagyunk az univerzum közepe, és nem gyaloglunk a másik közepébe indokolatlanul. Ez - elnézve a balos produktumokat, akár Alföldi Robikát akár a balos performanszokat nézzük: egy balosnak megugorhatatlan magasság. Ennyi. Megálltak egy négyéves hisztis gyerek szintjén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!