Petőfi nemzeti ikon volt és marad

2023. január 01. 20:22

Nem sértjük a nemzeti identitást, ha Petőfit esendő költőnek látjuk – az erények elismerése mellett.

2023. január 01. 20:22
null
Constantinovits Milán
Mandiner

Kétszáz évvel Petőfi születése után is kockázatos vállalkozás szembehajózni azzal a tömeges rajongással, ami talán a legismertebb magyar költőt övezi. A Petőfi-recepciótörténet folyamatosan hullámzott ugyan, azonban az olvasók közötti, minden korban töretlen népszerűsége megkerülhetetlenné teszi.

Petőfivel foglalkozni kell, Petőfit újra és újra elő kell venni,

elemezni, visszanyúlni és viszonyulni szükséges hozzá.

Ám nem csupán a tömeghatás okán érdemes boncasztalra helyezni, hanem irodalmi hatástörténete miatt is. Ha Petőfitől vonunk töretlen ívet Adyig (őt is árnyaltuk e hasábokon), ha unos-untalan Petőfi-epigonokba és petőfis önmeghatározásokba botlunk az irodalomtörténetünk rögös útján, akkor Petőfinek egyértelműen hatása van.

Nehezíti a tisztánlátást Petőfi gondosan kialakított önmarketingje is, a természet vadvirága-énkép, a forradalmi szerepvállalás, amik hosszú évtizedekre kikezdhetetlenné tették a poézist és értékelését. Az irodalomi kánonunkat máig hatóan meghatározó Nyugat is kiemelten tárgyalta Petőfit, Hatvany Lajos monográfiát írt róla, Schöpflin Aladár esszékben elemezte, és nemzedékekre lelakatolta az uralkodó Petőfi-megközelítést: „A költő új típusát valósította meg, felszabadította magát és a magyar poézist a politikai és társadalmi konvenciók alól és egyidejűleg a poétikai konvenciók alól is.”

Kérdés viszont, le lehet-e választani az utókor masszív rajongását, érzelmi érintettségét magáról az életműről és a költőről.

Lehetséges-e a szöveg nyers valóságát vizsgálni a Petőfi-kultusz nélkül?

Lehet-e beszélni Petőfi verseléséről, vélt poétikai tökéletlenségéről úgy, hogy a nemzeti önbecsülést ne sértsük?

Mindenféle Petőfi-ügyi elmélkedést ugyanis eleve keretez, befolyásol, átszínez az az identitásképző erő, ami kulturális önazonosságunk alapelemévé szilárdította Petőfit.

Rövid válaszom, hogy nem. Amikor Petőfiről beszélünk, még a szöveganalízis szigorú laboratóriumi iskolája, a close-reading szerint sem tudjuk függetleníteni magunkat a nemzeti tudatrétegeink mélyére beágyazott Petőfi-szimbolikától.

Így bármennyire is igyekeznék, magam sem tudnám eltávolítani ettől az elemi erejű, korokon átsugárzó kulturális reprezentációtól. Mindezek tükrében erre kísérletet sem teszek, ám úgy hiszem, a Petőfi-kultusz árnyékában is lehet érvényes állításokat megfogalmazni pusztán költészetéről.

Ikonrombolásnak hathat már ama kijelentés is, ami azért irodalomkritikailag széles körben elfogadott, hogy

Petőfi igenis egyenetlen, hullámzó teljesítményű alkotó volt.

A forradalmi hevületben megszületett versek történelmi-identitásképző funkciójukat tekintve vitathatatlan fontosságúak, azonban költeményként tekintve inkább punk-líraként foghatóak fel. Ezt a megállapítást egyébként hízelgőnek gondolom, ugyanis az egyszerűség és a hatásosság mentén maradandót alkotni a legnehezebb feladat. Ugyanakkor úgy hiszem, a költészet nem csupán funkcionárius, hanem esztétikai dimenzió is. Ez pedig eleve meghatározza ezen versek helyét.

Két lábjegyzet gyorsan ide: a forradalmi versekből kibontakozó, utolsó időkre jellemző vizionárius költeményekben megemelkedik Petőfi. Másrészt Ferenczi György zseniális bluesfeldolgozása után egy ütős punkrock lemez még nagyon hiányzik a forradalmi költészet darabjairól (József Attiláról már készült, és kiválóan működik).

Egyébként a legizgalmasabb tabudöntő Petőfi-utángondolást épp az a Csengey Dénes követte el, aki hasonlóan karakteres hangú költőként szintén tragikusan fiatalon, homályos körülmények között hunyt el.

Ha egyenetlenséget említettem, úgy ildomos, ha a hullámgörbe vélt csúcspontjairól is szóljak. Ide tartoznak a legsötétebb, zsigerig sugárzó Petőfi-etűdök, a szalkszentmártoni mélypont alatt írt Felhők-ciklus depigrammái. Ki kell emelni az Apostol látnoki erejét, mívesen rajzolt sorstragédiáját is. A helység kalapácsa mai szemmel mesterkéltnek hathat, azonban nyelvi humora, eposzi kikacsintásai mesteriek.

Mégis, mindezeken túl számomra a legizgalmasabb kérdés a lett volna gondolatjátéka.

Hová ágazott volna Petőfi költészete, ha nem tűnik el örökre a fehéregyházi ütközetben?

Kisimult volna-e a látásmódja az utolsó, apokaliptikus versek után? Mennyire torzította költészetének ívét a forradalmi időszak, máshogy alakult volna, ha még évtizedek álltak volna előtte?

Egy közel tízéves költői pálya évszázadokra határozza meg a gondolkodásunkat, olyan erős esszencia, ami korszakokat, lépték- és minőségváltásokat sűrít össze. A Petőfi-elegy uralkodó utóíze pedig a megkerülhetetlenség és rendkívüliség, amik nemcsak ma, hanem örökké nehezíteni fogják a Petőfi-látásunkat.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugatiszél
2023. január 02. 14:02
Korabeli szabadkőműves pamfleteket szedett rímbe. Attól még a miénk. Csak politikai bölcsességet ne a művészvilágban keressünk.
Proxima Centauri
2023. január 02. 12:46
A sanyi ma új zrínyiként feltámad. Mondjuk Segesvártól Pestig nem könnyű eljutni. Barguzinból? Na ne viccelj. A miniszterelnök reakciója? Naná, hogy nem halleluja. Tuti, hogy nem csinál őrnagyot belőle - ez az már Öcsinél sem jött be. Talán listás képviselőt. Naná, hogy nem idehaza. Még képes lenne nem mindent megszavazni Csináljon lázadást Brüsszelben, a Tompinak erre nincs esélye. Ott már úgyis van egy echte volt forradalmár. A Cohn-Bendit. Meg úgyis mindketten kedvelik a csigát.
Proxima Centauri
2023. január 02. 11:40
Állítólag szerette a csigát. Szása Petrovics viszont nemigen komálta az oroszt. A kozákot? A rosseb tudja. Tuti, hogy a csiga okozta a halálát is. Nem iszkolt az őrnagy úr elég gyorsan a kozák elől. Ha meglóg a a lengyel apóval, aga lehetett volna belőle valahol Edirnében.
Nagysallo
2023. január 02. 11:27
"Hatvany Lajos monográfiát írt róla" - nem írt róla monográfiát. Az "Így élt Petőfi" c. műve a költőre vonatkozó korabeli források és későbbi visszaemlékezések kritikai kommentárokkal kísért gyűjteménye. Szendrey Júliáról viszont tényleg írt egy kötetet (Feleségek felesége.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!