Zelenszkij a zsidóságától függetlenül legyen hős!

2023. január 30. 19:52

Ebben a harcban nincsenek hősök, csak vesztesek. Interjú.

2023. január 30. 19:52
null
Róna Tamás
Index

„Az Európai Unió több, Izraelt elítélő nyilatkozatot is szeretett volna elfogadtatni a tagállamokkal. Úgy tűnik, Magyarország ebben is különutas politikát folytat. Hogyan látja a magyar–izraeli kapcsolatokat?

Benjámín Netanjáhú egy nagy formátumú politikus. Karizmatikusan végigvitte a terveit, dacára a nyugati ellenszélnek. Szerintem az ENSZ-nél és az EU-ban csak azt nézik, hogy harcolnak Izraelben, a miérteket azonban nem – ez komoly gond. Netanjáhúról hiszem, hogy változást hozhat ebben a hosszú idő óta tartó konfliktusban.

Nem vagyok politológus, de ahogy látom, Magyarország egyre közelebb kerül Izraelhez. Ennek több oka is lehet. 

Egyrészt Netanjáhú politikája sokban hasonlít a magyar kormányéhoz, másrészt a térség geopolitikailag is kiváló partner. De ami a legfontosabb: számos holokauszttúlélő hagyta el egykor Magyarországot és alijázott, vagyis kivándorolt Izraelbe. Sokan a családjuk miatt visszajöttek, és mindkét országot a hazájuknak érzik. Azt gondolom, ez a közel 80 év egy erős Izraelt, egy erős bástyát jelent számunkra, és ebben kiváló szövetséges Magyarország.

Csaknem egy éve tart az orosz–ukrán háború. Zelenszkij ukrán elnököt a nyugati világ előszeretettel ábrázolja zsidó hősnek, aki megállítja az orosz medvét. Izraelben mégsem rajonganak az ukrán elnökért. Miért?

Erről a Pókember című film jut eszembe, amikor May néni azt mondja: mindenkinek szüksége van hősökre. Való igaz, Zelenszkijt gyakorlatilag most minden közösség szeretné egy kicsit hősnek beállítani. Persze, így vannak ezzel a nyugati zsidó közösségek is, mivel az elnöknek vannak zsidó gyökerei.

Ennek ellenére azt gondolom, Izraelnek megvoltak és megvannak a maga hősei, akik éppen ebben a pillanatban is az otthonukat, a hazájukat és a hitüket védik. Nincs szükségük olyan hősökre, akik lehet, hogy jó célért cselekszenek, de közben ugyanolyan pusztulást hoznak, mint az ellenségei. Ebben a harcban nincsenek hősök, csak vesztesek. Zelenszkij a zsidóságától függetlenül legyen hős!”

Nyitókép: MTI/Mészáros János

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kolozsv
2023. február 02. 13:17
"Nincs szükségük olyan hősökre, akik lehet, hogy jó célért cselekszenek, de közben ugyanolyan pusztulást hoznak, mint az ellenségei." Szerintem Róna finoman közölte, hogy nácinak tarja Zselét.
sandor62
2023. január 31. 19:21
Hösködne az annya lábaközt
balbako_
2023. január 31. 17:38
A zsidó Zselé az ukrán nácik élén....fasza!
nempolitizálok
2023. január 31. 12:35
Beidegződés, előítélet, hogy a magyarországi zsidó vezetőket mindig afféle idegentestnek tekintettem, afféle díszlibsinek, de Róna kellemes csalódás . Nagyon helyeslem, hogy megvédte a magyar kormányt. Ha minden zsidó vezető a múltban ezt tette volna, sokkal jobb lenne itthon a zsidók megítélése, nem gondolnák sokan, hogy a zsidók többsége opportunista ballibsi. Orbánék már 1998-2002 között is fontosnak tartották, hogy Magyarországon a zsidó temetők, zsinagógák se legyenek elhanyagolva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!