Egyre inkább a háborúba sodródást kockáztatja a Nyugat

2023. március 22. 18:11

Pontosan ez az, amit Orbán Viktor Ankarában úgy írt le, hogy a Nyugat háborús pszichózisban szenved.

2023. március 22. 18:11
null
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

„És ha már lőszer, a napokban derül ki az is, hogy Nagy-Britannia szegényített urántartalmú páncéltörő lövedékeket is szállított Ukrajnába. Ez Oroszország szerint már nukleáris fegyvernek számít, London ugyanakkor azt közölte, hogy évek óta használja ezt páncéltörő lövegeiben és Moszkvának is tudnia kell, hogy ez nem számít nukleáris fegyvernek. Hogy ebből a szempontból mi az igazság, azt majd a biztonságpolitikai szakértők eldöntik.

Ugyanakkor önmagában az a tény, hogy vita van arról, hogy Ukrajna kap-e nukleáris fegyvereket, rémisztő.

Főleg úgy, hogy – ahogyan már sokat idéztük – rohamsisakokkal indult a megtámadott ország támogatása. És azt is jól tudjuk, hogy amiről beszélnek – még ha a valóságban nem is történt meg egyelőre – az a fejekben már létezik. Onnantól kezdve pedig sokszor sajnos tényleg csak a szerencsén múlik, hogy ne következzen be ténylegesen.

Éppen ezért lenne kiemelten fontos az is, hogy a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó politikusok és diplomaták jobban meggondolják azt, hogy miről beszélnek. Különösen igaz ez Lengyelország párizsi nagykövetére, aki a napokban egy interjúban úgy fogalmazott, hogy »ha Ukrajna nehéz helyzetbe kerül, megnőnek a veszteségei, és előáll az a szituáció, hogy már nem tudja megvédeni magát és a függetlenségét, akkor nem lesz más választásunk, mint résztvevőként belépni a háborúba.«

Ennyire felelőtlen, meggondolatlan nyilatkozat még a jelenlegi körülmények között is ritkán hagyja el nyugati politikus száját. És pontosan ez az, amit Orbán Viktor Ankarában úgy írt le, hogy a nyugat háborús pszichózisban szenved.

És ami a legrosszabb, nem tudjuk, hogy elmentek-e már a falig?

Nem tudjuk, hogy mikor rántják félre a kormányt és mikor tér vissza a józan ész, amely azt mondja: elég? Természetesen nem arról van szó, hogy ne támogassunk humanitárius alapon egy megtámadott országot és ne álljunk ki minden fórumon a szuverenitása és a függetlensége mellett, de ezek a fórumok csakis békések lehetnek! Csak a tárgyalás vezethet eredményre, a fegyverek ugyanis még sosem hoztak békét. Jó lenne, ha ezt végre belátnák azok is, akik most olyan nagy kedvvel küldik a fegyvert és küldenék a katonáikat is a harctérre. Mert nem tudjuk mi az a pont, ahonnan már nem lehet visszafordulni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2023. március 23. 11:48
"nem tudjuk mi az a pont, ahonnan már nem lehet visszafordulni.” Mikor korrumpálják és zsarolhatóvá válik, lásd az eus vezetőket.
Lajoss
2023. március 23. 09:17
Csak a szokásos félelemkeltés..ebből él a fidesz..
Takarító
2023. március 23. 01:38
Nem háborús a pszichózis. Köze nincs hozzá. Parazitac zsidók pénzkiemelő judenschule találmánya. Méghozzá olyan erővel kötődik hozzájuk, hogy érte akár az életüket is oda adják. Nem is eresztik el az utolsó leheletig, vagy kiszemelt áldozataik csepp véréig. Mi sem jelzi ezt a tényt jobban, hogy behajthatatlan, elévülő, elvesző, megsemmisülő követelést nem ismerik. Ísehol sem. Nálunk a gazdasági jogban sincs ilyen. Ebből élnek a végrehajtók, akik szintén rablók. Nesze nekünk szép új világ. De no problem, még 4 nap és megkezdődik a vége. Svédet NATO-sító orbánccal és stílusosan a filmek végére kiírt FINNel.
LancelotDuLac
2023. március 23. 01:01
"Egyre inkább a háborúba sodródást kockáztatja a Nyugat" XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Hülye fasz!!!!!!!!!!!!!!! mutass európai országot akik belesodródtak a háborúba! seggfej! Már mindegyik küldött fegyveres támogatást! mégis béke van te gané!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!