Az első Cseh-jelentés egyik fő jelentősége

2023. május 10. 06:10

El kellett magyaráznunk, hogy sajnos Magyarországon más a berendezkedés, más a pénzosztási logika.

2023. május 10. 06:10
null
Cseh Katalin
Cseh Katalin
Facebook

„Azért is nagyon nagy dolog, hogy az EU-s költségvetésben a mi munkánknak is köszönhetően már nőtt a közvetlen uniós források összege, mert ezt az igényünket nagyon nem értették az Unióban, még 2019-ben. Kicsit meg is mosolyogtak minket, momentumos képviselőket, hogy »nem mindegy az nekünk, hogy most a kormányon keresztül, vagy a Bizottságtól jön a pénz az önkormányzatokhoz?« Meg hogy »miért ne adna az állam pénzt az önkormányzatoknak?«

Nos, nekünk innen kellett kezdeni a munkát 2019-ben: el kellett magyaráznunk, hogy sajnos Magyarországon más a berendezkedés, más a pénzosztási logika. Ez volt az első Cseh-jelentés egyik fő jelentősége.

És hatalmas öröm, hogy ha aprónak tűnő lépésenként is, de haladtunk előre: és számos önkormányzat Magyarországon már közvetlenül pályázik és nyer uniós forrásokat.”

***

Új fejlemény Cseh Katalinék botrányában: milliárdos vagyont foglalt le a hatóság

A Magyar Nemzet arról tudósít, hogy milliárdos értéket meghaladó vagyont foglalt le a közelmúltban a nyomozóhatóság „a Cseh Katalinék botrányában meggyanúsított személy érdekeltségeinél". Emlékeztettek: a férfit még tavaly ősszel gyanúsította meg a NAV költségvetési csalással. Ahogy a Mandiner is többször írt róla, a momentumos politikus családi vállalkozása és az azzal összejátszó cégek gyanús körülmények között jutottak több milliárd forintnyi uniós pénzhez.

Nyitókép: Youtube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemtudommegállni
2023. május 11. 11:50
Remélem eljön az ideje, hogy elmagyarázd!
formaegy
2023. május 11. 10:28
Megint a Brüsszel egyik kurvája. "El kellett magyaráznunk, hogy sajnos Magyarországon más a berendezkedés, más a pénzosztási logika." Ez így van! Ugyan azért nem ad be pályázatot 3x, 4x, mint te tetted, hogy lenyúld az EU-s pénzeket! Te szerencsétlen nyomorék, legalább a szádból ne csinálj nyilvánosan szaros segget!
tapir32
2023. május 11. 00:21
Az kiabál akinek ég a háza!
Gladi
2023. május 10. 23:10
Már jelent is!?..... Akkor ő most III/III-as?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!