„Freundi” elszólás: uniós pénzt csak háborúért cserébe

2023. május 27. 19:40

A zsarolóbizottság május 15–17. közötti látogatásáról már előre tudni lehetett, hogy aligha szolgál más célt, mint a már meglévő hungarofób prekoncepciók megerősítését.

2023. május 27. 19:40
null
Dornfeld László
Dornfeld László
Demokrata

„Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának (CONT) múlt heti látogatása ismét egyértelművé tette, amit már régóta tudunk: az EU célja hazánk zsarolása a nekünk jog szerint járó pénzek visszatartásával, aminek három fő oka van. Ezeket Orbán Viktor a nemzeti erők számára kiemelkedően fontos CPAC Hungaryn úgy foglalta össze május 4-én, hogy »no migration, no gender, no war«.

A hozzánk érkező delegáció tagja volt az a Daniel Freund is, aki korábban mind a Twitteren, mind pedig most szóban megerősítette: addig nem kaphatjuk meg az uniós forrásokat, amíg ezekben a kérdésekben nem hódolunk be Brüsszelnek. Igazi „freundi” elszólás volt ez.

A zsarolóbizottság május 15–17. közötti látogatásáról már előre tudni lehetett, hogy aligha szolgál más célt, mint a már meglévő hungarofób prekoncepciók megerősítését, a hazánk ellen évek óta folytatott politikai boszorkányüldözés következő lépését. Már a delegáció érkezése előtt is olyan bizarr dolgokra került sor, amelyek még a leginkább jóindulatú szemlélőt is el kell hogy gondolkoztassák. A bizottság ülésén ugyanis azzal a képtelen váddal álltak elő, hogy Magyarországon „maffiaszerű” módszerekkel zsarolják és diszkriminálják az európai vállalatokat. Azonban még ezen a koncepciós ülésen is kénytelenek voltak nagy sajnálatukra megállapítani, hogy a külföldi befektetési kedv magas az országban, a már itt lévő cégek pedig elkötelezettek a maradás mellett. A tények persze ritkán zavarják a liberálisokat abban, hogy hazug vádakkal illessék azokat, akik nem osztják ideológiai fanatizmusukat – és mindezek ellenére újfent elítélték hazánkat. Arne Gobertnek, a Magyarországon működő német cégeket és vállalatokat tömörítő Német Gazdasági Klub elnökének pedig egyszerűen nem adták meg a szót, amikor ő cáfolni szerette volna a hazugságokat. Amikor erre a magyar sajtóban felhívták a figyelmét, Daniel Freund végtelenül cinikusan közzétette az e-mail-címét, mondván, hogy Gobert ott keresse meg.

Nem mintha a meghallgatás ténye önmagában bármit is jelentene a brüsszeli döntéshozók számára. Emlékezetes lehet, hogy a 2021–2022 között Európa jövőjéről szóló konferencia után egyszerűen figyelmen kívül hagyták az európai polgárok azon részének véleményét, akik nem egy föderális, Brüsszel vezette monolit birodalomban képzelték el a jövőjüket. Szintén évről évre ügyet sem vetnek a konzervatív szervezetekre, és kizárólag a liberális, Soros pénzelte NGO-k hazugságai alapján írják a hazánkat elítélő jogállamisági jelentéseket. Így képzelik ők el a demokráciát.”

Nyitókép: Monika Hohlmeier Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dezodor
2023. május 30. 09:40
Cserébe lófaszt a seggetekbe adunk csak. Kékzászlós kotonnal.
Lajoss
2023. május 29. 09:00
Laci,ezt a háborús faszságot már a birkák sem kajálják be,akkora blődli..
Igazszó
2023. május 28. 19:55
A helyzet romlani fog. A vétótlan köpcös geci gyáva csicskával és sajnos a magyarokkal is úgy bánnak, mint a gyáva csicskákkal. Alaposan megrugdossák és szarnak rá. Sajnos ránk, a magyarokra is. Orbánnál nem azt kell figyelni, miket hazudozik, hanem azt, amit tesz: A héten nem vétózta meg a hohol teljes és korlátlan vámmentességet. Se. Szar vétótlan gyáva csicska. Hazug gazember.
csulak
2023. május 28. 13:53
az ilyen korrupt libernyak ferget miert nem verik agyon az utcan nyilvanosan?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!