Hogyan keseríti meg a kortárs liberalizmus az életünket?

„Fogyasztói társadalomban élünk Európa-szerte. Egy olyan mesterséges és manipulált világban, ahol az anyagi javak megszerzése és birtoklása az egyén egyik legfontosabb céljává vált. Ezt az életmódot népszerűsíti a progresszív szellemiséggel áthatott tömegkultúra. Még akkor is ezt erőltetik ránk, ha az már világosan látszik, hogy a tárgyak megkaparintásának vágya sohasem elégül ki megnyugtatóan. Inkább egy végtelen igényhalmaz alakul ki az egyén sóvárgásában, egy soha véget nem érő láncolat, azaz mindig újabb ás újabb inger a szerzésre. Így lassacskán egy olyan elviselhetetlen bizonytalanság lesz úrrá rajtunk, amivel nem tudunk mit kezdeni. Voltaképp egy permanens szorongás. A félelem pedig a mai liberalizmus, azaz a határtalan progresszív politika támasztéka. Hisz ki akarna lemaradni valamiről?

Az utilitarizmus magyarul haszonelvűséget jelent. Egy olyan antropológiát, illetve etikát, amely az anyagi haszonra vezeti vissza az ember értékítéletét. Mivel a világunkat a neomarxista logika alapján működő, kizárólagosságra törekvő kortárs liberálisok (aki olyan távol vannak már a klasszikus liberalizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől) határozzák meg, így érdemes velük ebben a kérdésben is értelmes vitát vívni. Ha egyáltalán késznek mutatkoznak erre…

Valójában ez minden liberális etika alapja. Legyen az egalitariánus (szociálliberalizmus), vagy az individualista (neoliberalizmus). Mindkét »aliskola« úgy véli, hogy az egyes szándékok és a cselekvések következményekor elengedhetetlen a mennyiségi haszon »megszámlálása«. Az összegzés nélkül – szerintük – ítélni sem tudnánk helyesen. Pedig ez egy igen veszélyes attitűd az egyén biztonsága és a boldogsága szempontjából.

»Jó az, ami hasznos« – sokan gondolkodnak, viselkednek, cselekednek ma így. Az egész »nyugati világunkat« átszövi eme eszme. Voltaképp a fogyasztói társadalom mozgatórugója mindez az alapgondolat. Az idea – a történelmi hűség kedvéért – a Reformációig nyúlik vissza, de már az ókorban is létezett ez a szemlélet. (Szókratész és Platón is küzdöttek ellene.)”

***

Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner