Egy brüsszeli tudósító

2023. július 03. 06:19

Elnézve Ujhelyi újabban egyre pirosabb fejét, inkább ő szédülhetett meg.

2023. július 03. 06:19
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

»A magyar miniszterelnök tényleg elment a falig, de ott nem fordult meg ölelkezni, hanem jól beleverték a kobakját a brüsszeli betonba, meg is szédült tőle, azóta pedig csak árnyékbokszolva próbál pozíciót fogni« – írja Ujhelyi István független EP-képviselő vasárnapi nyílt levelében. Szerinte a kormányfő elvesztette nagyjátékos-jellegét, és az uniótól kapott pofonok után elkezdett valahogy sodródni.

Elnézve Ujhelyi újabban egyre pirosabb fejét, inkább ő szédülhetett meg. Lélegeztetőgépre lenne szüksége meg ápolóra. Egyre kétségbeejtőbb szegény.

 (A tavalyi választási zakó után meg akarta újítani az MSZP-t: »Elhervadt a szegfű, új földet kell hozni, megöntözni és egy új virágot elültetni.« Névjavaslattal is előállt a brüsszeli Micsurin: legyen az új közösség neve Esély. Mintha a sezlonokat kellene lecserélni, ha deficites az örömtanya…) Ám ahelyett, hogy mielőbb felkeresné orvosát, gyógyszerészét, rőt fejű Pisti Orbán Viktor brüsszeli mérkőzéséről tudósít:

»Alábecsülte az uniót, amikor azt gondolta: a szokásos lerohanással, vétó­blöffel és szórakétákkal meghátrálásra kényszeríti majd a forrást befagyasztókat, de jött a fal, és hiába ment neki, az maradt is a helyén.«

Engem már akkor aggasztott Pityu állapota, amikor jó múltkor a Klikk TV Tíz műsorában épületes marhaságokat hordott össze az őt faggató Bolgár Györgynek: »Kétmillió ember Orbán ellen szavazott. Háború ellenére, osztogatás ellenére. A kettőből bármikor lehet három. A hárommillióból bármikor lehet kettő. A mi felelősségünk, hogy a kettőből tudunk-e hármat és a háromból kettőt csinálni.« Erre még az elvtársi ökörségeken edződött Drágabolgárúr sem tudta a választ.”

***

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2023. július 03. 14:40
Nyílt levélben harangozik Zárthelyi István, akinek olyan piros a feje, mint akit baszni visznek.
Felvidéki MAGYAR
2023. július 03. 14:23
A Pityu egy primitív bunkó bolsevik istenbarma! Addig ütni szívlapáttal, amíg mozog! Mert ezt a fajtát nem lehet érvekkel meggyőzni!
Majdmegmondomén
2023. július 03. 08:54
Ha most nem jut be az Eu-ba, majd bejut legközelebb egy másik ország színeiben és akkor is Magyarország ellen fog tevékenykedni. A kommunistákat, akik megszokták, hogy idegen parancsokat teljesítenek jó pénzért, sosem érdekelte az országuk sorsa. Minek is érdekelné, ha van ház, medence, nagy kocsi és jó sok pénz... Egyszer mindezt vissza kell fizetni!
Menhetten
2023. július 03. 08:12
Az Európai Néppárt (EPP) tegnap este kilenc órás posztjában a Twitteren, egy rövid és érthető üzenetben szólította meg a magyar maffiaállam vezetőjét. "Orbán úr, Ukrajna szuverén állam és az is marad. Ukrajna népe a demokráciát választotta a zsarnokság helyett. Ukrajna jövője az EU-ban és a NATO-ban van. Ne becsülje alá a rettenthetetlen ukrán férfiak és nők bátorságát, akik szülőföldjüket, szabadságukat és jövőjüket védik!" https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/357085940_593315719457469_3152248716116134907_n.jpg?stp=cp6_dst-jpg&_nc_cat=109&cb=99be929b-3346023f&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=8nq0WPkbTjUAX9BBubl&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=00_AfB3GTClgjcuk6FcNW40S1I3_vm0m1u1yxWVJwI4OBjsAA&oe=64A67620 Szégyen! Egyre durvább a véleményük erről a parazita alakról..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!