Kamerák előtt lőtte volna le a bolgár politikust

2013. január 21. 08:46

Nem sült el a kisebbségi török párt elnökére támadó merénylő pisztolya.

2013. január 21. 08:46

A támadó a szónoki emelvényre lépve pisztolyt fogott Ahmed Doganra, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért (DPSZ) elnökére, ám fegyvere csütörtököt mondott. A merénylőt a biztonságiak lefogták, többen ütlegelni és rugdosni kezdték. Dogan sértetlenül úszta meg az akciót.

Ahmed Dogan megalapítása óta elnöke a török és muzulmán kisebbség által támogatott  pártnak.

A merénylő, Oktai Enimehmedov bevallása szerint nem akarta megölni a politikust, csupán „rá akart ijeszteni”, mert nem ért egyet Dogan egyeduralmával és diktatórikus pártvezetési módszereivel. A 25 éves egyetemista, akit a szakértők beszámíthatónak találtak, beismerte, hogy előre kitervelte tettét.

A fegyverszakértő szerint a gázpisztolyból leadott lövések nem jelentettek volna életveszélyt Doganra. Enimehmedov ellen nem emberölési kísérlet, hanem gyilkossággal való fenyegetés miatt emelnek vádat, emiatt akár hat évet is kaphat.

A DPSZ a párttal szembeni gyűlölet megnyilvánulásának nevezte a szombati incidenst, a párt kritikusai azonban bohózatról és imázsjavító akcióról beszélnek. Az 58 éves Dogan az incidens után lemondott a pártelnöki tisztségről.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2013. január 22. 00:14
Vazzeg - mondja Ron, a kampányillúzionista - az egyik legjobb ötletemet csenték el a szutyok bolgárok!
picur3ka
2013. január 21. 20:41
Ez nem olyan nagy vic, mint amilyennek tunik. A kozbiztonsag es a kisebbsegek rendori felugyelete ugyanolyan szar ez ket orszagban. Az osszes tobbi kornyekbeli ubereli ezt a szintet.
dönci5
2013. január 21. 18:32
A videót eltávolították. Kár.
Next adósság
2013. január 21. 12:53
Feri menjen ki tüntetni, Én is bolgár politikus vagyok, táblával a Lehel piacra. Hümm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!