Hétszáz menekült fulladhatott a tengerbe Afrika partjainál

2015. április 19. 14:22

Akár hétszáz menekült is a tengerbe veszhetett vasárnap éjjel, mikor a líbiai partoktól 17 kilométerre felborult a hajójuk.

2015. április 19. 14:22

Felborult egy menekültszállító hajó szombatról vasárnapra virradóra az olasz Lampedusa szigetétől 210 kilométerre délre, 27 kilométerre a líbiai partoktól. Az illegális bevándorlókat szállító hajón akár 700-an is utazhattak – közölte az ENSZ menekültügyi szervezete vasárnap (UNHCR).

A segélyjelzést a hajóról éjfél körül adták le. Állítólag azért borult fel a jármű, mert az összes menekült a fedélzet egyik oldaláról a másikra tódult, amikor egy kereskedelmi hajó elhaladt mellettük. Vélhetően a kereskedelmi hajó figyelmét akarták felkelteni.

A mentést a kereskedelmi hajók mellett az olasz és a máltai hatóságok is segítik. A mentőalakulatok a vízben lebegő holttestek között keresik a túlélőket. Eddig összesen huszonnyolc embert mentettek ki a vízből. Az olasz partiőrség szóvivője a BBC-nek elmondta: jelenleg még mindig a mentésre koncentrálnak, de egy idő után már csak a holttesteket fogják keresni.

Carlotta Sami, az ENSZ menekültügyi szervezetének szóvivője hatalmas tragédiáról beszélt. A baleset a térség eddigi legnagyobb hajószerencsétlensége.

Ferenc pápa szombaton arra sürgette Európát és a nemzetközi közösséget, hogy vállaljon nagyobb részt a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba tartó menekültek mentésében és megsegítésében. Olaszországba csak ezen a héten több mint 10 ezer illegális bevándorló érkezett a Földközi-tengeren keresztül.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zoli atya
2015. április 20. 00:01
A nigger semmi érdemi munkára nem való. A jobb nőstényeket mondjuk lehetne használni szexrabszolgának, a hímeket dolgoztatni nehéz munkán, de előtte sterilizálni mindegyiket. Így jöhetnének.
választópolgár
2015. április 19. 23:42
egy svéd felvetés szerint egyenletesen kellene szétosztani az eu tagországok között az illegális bevándorlókat. Mi is kapunk pár tízezer új fekete pákót? Nagy árat fogunk fizetni az eu tagságért...
tevevanegypupu
2015. április 19. 23:11
Felforgatják a zsidó temetőket, megtámadnak egy zsidót az egész világ felemeli a szavát, az amerikai elnök vágtat nyilatkozni, ahogy egyébként Orbán Viktor is..nagyon helyes, de a többiekért miért nem?Csak nem helyeslik csendben ami most történik? Mi ez a diszkrét hallgatás minderről?
tevevanegypupu
2015. április 19. 23:08
Ez elviselhetetlen, ahogy a keresztények gyilkolása is. Hol vannak a vezető politikusok, a nagy menetelések értük? Vagy ők nem érnek annyit mint a Charlie újságírói?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!