Korabeli propagandafelvétel Magyarország német megszállásáról

2019. március 19. 07:08

Az 1944-ből származó film propagandisztikus éllel mutatja be a náci csapatok bevonulását.

2019. március 19. 07:08

Filmfelvétel került a Mandiner birtokába Magyarország német megszállásáról, ami éppen 75 éve, 1944. március 19-én történt.

A felvétel egy korabeli portugál filmhíradóból származik, és úgy mutatja be a német megszállást, mintha a német csapatok egyszerűen megsegíteni érkeztek volna hazánkat a Szovjetunióval szemben. A propagandisztikus hangvétel oka lehetett, hogy bár Portugália nem vett részt a második világháborúban, ám az ország Salazar-féle vezetése konzervatív-autoriter, antikommunista rendszert működtetett.

A film szövege így szól: 

„Jó szándékkal és együttérzéssel érkeznek német csapatok Magyarországra, hogy megsegítsék a magyar nemzetet a bolsevizmus elleni harcban! Az út Budapestre… Kastélyok a Duna felett Budapesten”. 

Az archív filmanyagot először a hazai nyilvánosság elé táró történész, a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója – és egyben portálunk publicistája –, Veszprémy László Bernát szerint

minden bizonnyal néhány nappal a német megszállást követően leforgatott filmanyagról van szó,

mint ahogyan a szovjet csapatok is leforgatták a Steinmetz Miklós hadikövet meggyilkolásának propagandafilmjét is Budapest ostroma alatt.

Ennek oka, hogy a németek hajnalban, egy esős napon szállták meg Budapestet, azonban a felvételeken láthatóan tömegek vannak az utcákon fényes nappal. Ráadásul a megszállás napjától április 13-áig gyülekezési tilalom volt érvényben. A felvételen látható még, hogy egy magyar rendőr kedélyesen beszélget egy német katonával, ám ilyen korán még nem érkeztek egyértelmű utasítások a rendőrséghez a németekkel való barátságos viszonyra. Szintúgy kevéssé tűnik valószínűnek, hogy a megszállás pillanataiban ilyen filmet forgattak, hiszen a német csapatok alapvetően ellenállásra számítottak, mint ahogyan az sporadikusan ki is alakult például Újvidéken, Sopronban, Győrött, Székesfehérváron, Budaörsön, Pápán és a budai várban.

A felvételen azonosíthatók Sd.Kfz. 251/7 utász lövészpáncélosok, StuG. III rohamlövegek, illetve a „Puma” Sd.Kfz. 234/2, ami egy nyolckerekű nehéz felderítő páncélgépkocsi volt. Mivel a felvételek március 15-i jelzettel érkeztek Portugáliába, ezért feltételezhető, hogy a felvétel néhány nappal a német megszállást követően készült. A helyszínt tekintve meglehetősen biztosak lehetünk abban, hogy az utcai jelenetek esetében a stáb nem egy külföldön forgatott helyszínt „adott el” Magyarországként, erre utalnak a kimerevített filmkockákon olvasható magyar boltfeliratok és korabeli plakátok.

Veszprémy szerint

a propagandafilm talán legérdekesebb része a magyar lakosság németek iránti szimpátiájának erőltetése.

A korabeli visszaemlékezések azonban nagyon vegyes képet mutatnak ilyen téren, és számos korabeli német jelentés is a lakosság részéről való hűvös fogadtatásról számolt be.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a korabeli magyar állam közigazgatásának döntő többsége nem választotta volna a kollaborációt, ám fájdalmas tény, hogy máig a náci propaganda által kiötlött kép él sokakban a magyar civil lakosság milliós tömegeiről.

Veszprémy első könyve, mely a magyar közigazgatás kollaborációjával fog foglalkozni a német megszállás alatt, idén kerül nyomtatásba Gyilkos irodák: a magyar közigazgatás, a német megszállás és a holokauszt címmel.

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oskar
2019. március 19. 19:14
Minden, németek által megszállott országban voltak kollaboránsok. Mint ahogyan a szovjet hadsereg által megszállott országokban. Mindig akadtak, akadnak olyanok akik az idegen érdekeket helyezik első helyre. Most is.
u.cserkész
2019. március 19. 15:02
Láttam eredeti filmfelvételt arról, hogyan fogadta Bécs lakossága Hitlert. Örömünnep volt. Szóval nem kell a duma arról, hogy Magyarország behódolt a németeknek. Nem volt más lehetőségünk.
annamanna
2019. március 19. 14:43
1944 nyarán német katona (Heinrich Böll) megfigyelései a magyarokról: "Amennyire lehet, igyekszik szóba elegyedni a magyarokkal, a nyelvi akadályok ellenére is. Nem tudhatjuk, vajon jól értette-e például azt a helyi úszómestert, akivel időnként Magyarország politikai berendezkedéséről beszélgetett, amíg bajtársai a mindennapos sportfoglalkozás keretében a városi uszodában úsztak. (Böll, aki egész életében szívesen úszott, még be nem gyógyult hátsebe miatt nem tarthatott velük.) Böll maga sem tudja, hogy amit érteni vélt, az az úszómester véleménye-e; igyekszik egész gesztikulációját bevonni a hallottak értelmezésébe. Azt hámozza ki végül is a tört német beszédből, hogy a magyarok inkább szerették volna, ha márciusban a németek nem barátként szállták volna meg Magyarországot, hanem ellenségként. Vagyis azt várták, hogy ne erősítsék meg a jelenlegi társadalmi berendezkedést, hanem alakítsák át német mintára. Böllnek már van annyi politikai tapasztalata, hogy ezt legalábbis naiv elképzelésnek tartsa. A megszállás sohasem hozhat szabadságot, írja feleségének egy hasonló véleményt kommentálva. Élményt jelent számára a cigányokkal való találkozás is. Ugyanakkor nem győz csodálkozni azon, hogy milyen kevesen vannak. Hiszen Magyarországot otthon csak „Cigányország"-ként emlegették. Ha csak teheti, beszédbe is elegyedik velük. (Nem árt itt emlékezni arra, hogy a cigányokat, mint „aszociális", „nép- és államellenes" fajt a náci rezsim kezdettől fogva épp úgy üldözte, mint a zsidókat.) Égyikük arra akarja rávenni Böllt, hogy szökjenek meg együtt - el a csapattól, el a városból, ki a pusztába." http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/15796/1/tiszataj_1994_012_078-084.pdf Ebből az látható, hogy általában nagyon bizalomteli, pozitív volt a lakosság viszonyulása a német katonákhoz, a fenti szöveg szerint még a roma ember is - akit elvileg üldöztek a nácik - a náci katonával együtt akart volna bujdosni a pusztában :) Az úszómester pedig kevesellte a megszállás súlyát, ennél erőteljesebb megszállást várt volna, neki a magyar állami berendezkedéssel volt baja, amiből Heinrich Böll kívülállóként ennyit lát: "A mezőgazdasági iskola ablakából figyeli a vasútállomás felé tartó bevonulókat és összehasonlítja azokkal, akikkel esti sétái során találkozik a város központjában. A bevonulók láthatólag a legszegényebb réteghez tartoznak, ruhájuk elnyűtt, gyakran még cipő sincs a lábukon, míg az esti sétáló aranyifjúság jólöltözött s jómódú, akárcsak az elegáns magyar tisztikar. Ebből arra következtet, hogy a békés felszín igazságtalan államot takar." A sváb falvak lakosai konkrétan virágesővel fogadták a bevonuló német katonákat. Az 1920-as években játszódó - megtörtént sztorin alapuló - Ich denke oft an Piroschka c. regény és film szerint ( https://www.youtube.com/watch?v=wfFfruxMcp8 ) a német diákot a vidéki magyarok úgy fogadták, mint egy királyt.
mustarharmas
2019. március 19. 14:32
Milton Friedmann egyetem? Ez valami kamu?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!