1,7 millió forintra büntették az MSZP-s Vadai Ágnest

2011. július 12. 19:29

Közel 1,7 millió forint megfizetésére kötelezte a Munkaügyi Bíróság az MSZP-s Vadai Ágnest, aki 2007-ben jogellenesen bocsátotta el az általa országgyűlési képviselői munkatársként alkalmazott Kálmán Imrét - írja kedden a szoljon.hu.

2011. július 12. 19:29

Keddi döntésével a Szolnoki Munkaügyi Bíróság arra kötelezte az MSZP-s Vadai Ágnest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a 2007. augusztus 31-től 2008. május 17-ig terjedő időre 1 millió 132 ezer 104 forint elmaradt munkabért, továbbá munkaviszony helyreállítása mellőzése címén 264 ezer 960 forintot.

„Ezen túl a bíróság arra is kötelezte Vadait, hogy fizessen meg 95 ezer 385 forint le nem rótt eljárási illetéket és 95 ezer 175 forint költséget, továbbá  a felperesnek 100 ezer forint perköltséget. Az első fokon eljárt Szolnoki  Munkaügyi  Bíróság ítélete ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bírósághoz” - tájékoztatta a szoljon.hu-t Sándor Géza a megyei bíróság elnökhelyettese.

A vád szerint 2007-ben Vadai Ágnes jogellenesen bocsátotta el az általa országgyűlési képviselői munkatársként alkalmazott Kálmán Imrét. A felmondás után Kálmán Imre bejelentette: az asszony feketén alkalmazta őt, majd keresetet nyújtott be munkaviszony-felmondás jogellenességének megállapítását kérve a bíróságtól. Az alperes egykori államtitkár azt állította, hogy nem volt munkaviszony közte és az alperes között.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2011. július 13. 19:27
Csak az a dühítő, hogy ez a nő kun. Fene a pofáját. Az ember má' rasszista se lehet. Kötöny vezér a sírjában forog.
Peter8811
2011. július 13. 10:52
Nem szabad lett volna meg büntetni neki szerzett jóga van!
bigyomail
2011. július 13. 10:37
Ha állítólag nem volt szerződés köztük a munkaviszonyról és Vadai azt állította, hogy nem dolgozott neki az alperes, akkor mégis mi alapján ítélték meg az elmaradt munkabért egy nem is létező munkaviszony után? Mert, ha ez így megy, akkor én most mondom, hogy feketén Orbánnak dolgozom, ugyan papírom nincs róla és Orbán azt állítja, hogy soha nem is ismert, de a rohadék nem fizetett a múlt hónapban... :-)
Kedves Robi
2011. július 13. 10:22
Egy nullát még oda lehetett volna csapni mindegyik számhoz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!