Vízlépcsőket építene a Jobbik

2013. június 15. 15:11

A Jobbik álláspontja szerint dunai vízlépcsők építésével vagy a bős-nagymarosi erőmű helyzetének kompromisszumos rendezésével évente milliárdos aszály-, illetve árvízi kártól lehetne megmenteni Magyarországot.

2013. június 15. 15:11

Kepli Lajos szerint szomorú, hogy ezt éppen az illetékes államtitkár nem látja így, ezért a Jobbik szakmai vitát kezdeményez Illés Zoltánnal, illetve ennek elutasítása esetén kérni fogja a környezetügyekért felelős államtitkár leváltását.

A jobbikos országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: Illés Zoltán 16 éve - a hágai ítélet óta - tevékenyen részt vesz abban, hogy ne rendeződjön a bős-nagymarosi erőmű Szlovákiával közös használatának kérdése. Pedig az ellenzéki párt szerint egy kompromisszumos megoldás megtalálásával Magyarország hozzájuthatna az ott termelt árammennyiség feléhez, valamint milliárdokat spórolhatna az aszály és az árvíz okozta károk csökkentésével. Kepli Lajos ismertette: a Jobbik kormányra kerülése esetén egy komplex vízgazdálkodási programot valósítana meg.

Ennek keretében három dunai és egy tiszai vízlépcsőt, illetve duzzasztót, valamint a két folyót összekötő, hajózásra és öntözésre is szolgáló csatornát építene. Ezeken ugyanis adott esetben az árhullámok jelentős részét le lehetne vezetni, illetve víztározókban tartani az árvizeket követő aszályok csökkentésére.

Hangsúlyozta: ennek a tervnek a megvalósítása ráadásul csaknem százezer tartós munkahelyet teremtene az országnak. Kepli Lajos elmondta: ezen érvek mentén levélben szakmai vitára hívja Illés Zoltán államtitkárt. Hangsúlyozta: ha Illés Zoltán nem áll ki a vitára, akkor felszólítják Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nevezzenek ki új szakembert Illés Zoltán helyett.

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2013. június 16. 12:04
A vízlépcsők ideje lejárt, azokra megoldásként hivatkozni demagógia! Beállt a Jobbik is az MSZP-Fidesz vízépítő lobbi mögé? "... képviselők és mérnökvezérigazgatók .... bizonyították, hogy nincsenek birtokában evidenciáknak. A modernizmus elavult 20. századi tudásából nem képesek átlépni a túléléshez szükséges 21. századi tudásba. Persze ez általános: magukat komolynak gondoló emberek, akár környezetinek mondott végzettséggel(!) ma még ki merik mondani, h. "nem a Természetet akarom védeni, hanem az embert". Ma még nem szánalmas nem észrevenni, hogy azonosak vagyunk. Ma még közgazdászok mernek hivatkozni a GDP-re." http://www.baloghpeter.eoldal.hu/ És egy másik idézet: "A vízügy MMM kultúra (Minden a Megszokott Módon) (László [2009]) már igényli a változást, változtatást. Ezt segíti elő a hidromeliorációs alternatíva is, melynek ökológiai és ökonómiai elveivel értékelünk, auditáljuk a hazai öntözést. Ez azt jelenti, hogy a technikai tőkéről a természeti erőforrás tőkére, zöld vízlábnyomra váltunk. A kiindulási alap, hogy a csapadékot és a talajt együttesen kezelve az ország két legértékesebb természeti erőforrásának tekint(het)jük. Együttes kezelésük elméleti alapja a szivárgáshidraulika és a vízmérleg elvű rendszerökológia." http://www.elotiszaert.hu/bovebben.php?id=1124
==T==
2013. június 16. 11:11
Utánaolvastam tegnap a témának. Ez alapján a véleméyne, hogy Nagymaroson (Danakanyarban) erőművet/gátot--> soha Viszont nagy szükség lenne a kiskunsági homokhátság vízpótlására. erre a duna-Tisza összeköttetés (szvsz elég lenne ha öntözőcsatornák épülnének) mellett jobb megoldás lenne a homokhátság csatorna terv (van iylen), ami Miskolc alúl indulna, onnan elmenne picit nyugatra, végig a bükk és a Mátra alatt, mejd délnek kanyarodva Kalocsa körül érné el a Dunát. Ebben az lenen a jó, hogy szinte végig kb. egy tengerszint feletti magasságban futna, így relatíve keveset kéne szivattyúzni. Ehhez kéne építeni 2-3 nagyobb tározót a ksikunság magasabb részein + van hozzá egy oylan terv, miszerint a Dunától keletre két nagyobb tározótót hoznának létre elárasztott szikeseken. az egyik fél balatonnyi lenne. Amit figyelembe kell venni: - a kiskunságban folyamatosan apad a talajvíz, létkérdés a vízutánpótlás - ez nem járhat től nagy környezeti járulákos károkkal, fokozottan ügyelni kell többek közt arra,nehogy a gátépítés a talajvíz elszivárgását okozza (ez főleg a mélyebb, hajózható csatornáknál érdekes) - a tározótókat lehetőleg mezőgazdaságilag ill. természetvédelmielg kevéssé értékes területeken (pl. szikeseken) kell kialakítani A dunán szvsz fölösleges komolyabb erőműveket építeni, a folyam esése amúgy sem tenen lehetővé komolyabb áramtermelést (olyan Bősnél sincs).
kamasuka
2013. június 16. 08:06
Két fát kivágnak, Sólyom ráül a többire, majd fenyegetőzni kezd az ujjával. Mint amikor papírtigris volt Szlovákiába menet ...
balbako_
2013. június 16. 06:47
Egyszer menjen el ez a fasz a Román Szerb határra ott van egy hatalmas vízi erőmű, a Vaskapunál. Aztán nézze meg hogy néz az ki. A vaskapu eltűnt, a csodálatos tündérvilágból lett egy sivár ipartelep. Ha ezt akarja a Dunakanyarba, akkor ön- és közveszélyes!( Mintahogy az is)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!