Az MVM-hez kerülhet a Főgáz kisebbségi részesedése

2014. március 26. 11:58

Zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy az MVM-hez kerüljenek az RWE kisebbségi Főgáz-részvényei.

2014. március 26. 11:58

A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén felhatalmazást adott arra, hogy a MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-hez kerüljenek az RWE társaság kisebbségi Főgáz-részvényei. A képviselők erről zárt ülésen döntöttek, a nyilvános határozat szövege két héten belül válik megismerhetővé.

A közgyűlés ezt követően az ülés egyetlen nyilvános napirendi pontjában a március 31-i Főgáz-közgyűlést érintő döntéseket hozott, a tulajdonosváltozásból adódó alapszabály módosítással, valamint az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választásával összefüggésben. Az erről szóló vitában Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes előterjesztőként úgy fogalmazott, végre nemzeti tulajdonba kerülhet a Főgáz kisebbségi tulajdoni hányada, amivel egy a külföldi tulajdonossal folytatott hosszú jogértelmezési vita végére is pont kerül.        

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. decemberben írta alá a Főgáz Zrt. addig német tulajdonban lévő 49,83 százalékos részvénypakettjének megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést. A Főgáz 50 százalék + 1 darab „A” sorozatú részvénycsomagja, illetve 1 darab „B” sorozatú részvénye a fővárosi önkormányzat tulajdonában van. A Fővárosi Közgyűlés január 29-i zárt ülésén mondott le a Főgáz-részvények elővásárlási jogáról.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelentek szerint az MVM a főváros Főgázban meglévő többségi tulajdoni hányadát is meg kívánja vásárolni, erről azonban szerdán még nem tárgyalt a Fővárosi Közgyűlés.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pimepime
2014. március 26. 12:05
Mennyibe is fáj nekünk egy rezsicsökkentéssel meggyengített vállalat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!