DK: A Bálna eladásából fedezné Tarlós a 3-as metró felújítását

2017. június 10. 14:33

Gy. Németh Erzsébet DK-s politikus szerint Tarlós István hazudott, amikor azt mondta: a fővárosnál megvan a 3-as metró felújításához szükséges plusz forrás, hiszen azt részben a Bálna Budapest eladásából akarja előteremteni.

2017. június 10. 14:33

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatóján kijelentette: nincs meg a 3-as metró felújításához szükséges plusz 30 milliárd forint, ezért a főpolgármester ahelyett, hogy megszerezte volna a kormánytól a pénzt, a Fővárosi Közgyűlési jövő heti ülésén „dobra veri a legígéretesebb középületet”, a Bálnát. Az erről szóló előterjesztést Tarlós István „nem túl férfiasan”, a 82.-ként „dugta el” a többi közé, amellé ráadásul nem csatoltak értékbecslést, így a fővárosi képviselőknek a szavazáskor fogalmuk sem lesz, hogy az épület a dokumentumban szereplő 11 milliárd forintot éri-e vagy sem – mondta. Hozzátette, a DK várja a főpolgármester válaszát arra, hogy ő tudja-e már, ki fogja megvenni a Bálnát, és az esetleg nem Mészáros Lőrinc-e.

A politikus közölte, hogy a DK nem fogja támogatni a Bálna eladását, azt nem tartja megengedhetőnek. Álláspontjuk szerint a 3-as metró felújítását mindenképpen plusz kormányzati forrásból kell megoldani. 

A főpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormány nem ad többletpénzt a 3-as metró felújítására, ezért a főváros saját megtakarításához akar nyúlni. A kormánnyal korábban kötött, 137,5 milliárd forintról szóló támogatási szerződés érvényes, az az egyik szakaszra és az alagút munkálataira biztosít fedezetet – mondta. Beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „komolyabb forrást” helyezett kilátásba arra, hogy elbontsák a Nyugati téri és a Rottenbiller utcai felüljárót. Pénteken Tarlós István azt közölte az ATV Start című műsorában: a főváros gazdálkodásából származó pénzmaradvány várhatóan biztosítja a 3-as metróvonal felújításának teljes befejezését.

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2017. június 11. 23:01
Akkor tessék megvenni, ha ennyire hiányozna.
kombinátor
2017. június 11. 22:41
ez a szar épület még a főváros tulajdona? ami semmire nem alkalmas? oszt miért? ki a fäsz építette a mi pénzünkön? azonnal eladni ... bármennyiért, csak vigye már el valaki ...
khomeini
2017. június 11. 16:24
A Bálna kívülről nem néz ki rosszul. De van vele több baj. Egyrészt, többszörösébe került az eredetileg tervezett összegnek. Másrészt, az eredeti tervező holland építészt menet közben kirúgták és egy magyar építészcsoport fejezte be a tervezést, kivitelezést az eredetinél jóval silányabb megoldásokat alkalmazva. Harmadszor, senkinek semmilyen értelmes ötlete nem volt arra, hogy mit kezdjenek az épülettel, mivégre is épüljön az, ami épül. Ennek eredményeként egy olyan épület jött létre, ami kereskedelmi létesítménynek szar, és rendezvényhelyszínnek is szar, és emiatt jelentős részben kihasználatlan, és bevételt sem nagyon termel. Teljesen helyénvaló ötlet, hogy a főváros ne üzemeltessen egy ilyen, veszteségeket termelő létesítményt, hanem szabaduljon meg tőle mihamarabb.
atila68
2017. június 11. 15:13
Lássuk mivel adós Gy.Németh Erzsébet a budapesti polgároknak; Egy új metróvonal - évi 57,5 milliárd Két új híd - évi 12,5 milliárd Ingyen nyelvvizsga a középiskolásoknak - évi 286 millió Ingyen jogosítvány középiskolásoknak - évi 256 millió Ingyen tankönyv középiskolásoknak - évi 1,68 milliárd Ingyenes bölcsi és ovi - évi 1,54 milliárd http://magyarnarancs.hu/belpol/licitalas_a_fopolgarmestersegert_elszantak_es_elszalltak-62587
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!