Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban

2018. december 14. 22:18

Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete, amelynek döntését pénteken jelentették be Budapesten.

2018. december 14. 22:18

Az 1980-as évek óta hatvan település lehetett Európa Kulturális Fővárosa, hiszen ugyanazon éven belül általában több város is viselheti a címet - idézte fel a pénteki budapesti eredményhirdetés előtt az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviseletének vezetője. Zupkó Gábor azonban kiemelte, hogy 2023 különleges esztendő lesz: akkor egyetlen település lesz Európa Kulturális Fővárosa.

Mint emlékeztetett, Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tette közzé a felhívást, amelyen hét város – Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém – indult. Közülük februárban választotta ki a szakértői bizottság a három döntőst: Debrecent, Győrt és Veszprémet.

Az EB szakértői mindegyik pályázó települést felkeresték és a nyertes kiválasztásánál figyelembe vették többek között a jelölt városok kulturális stratégiáját, a pályázatok kulturális tartalmát, a projektek európai dimenzióját, a városok pénzügyi és szervezeti kapacitását, valamint a tervezett társadalmi hatásokat is – számolt be az értékelési szempontokról. 

Zupkó Gábor kiemelte: a bizottság ajánlást tesz, melynek figyelembevételével Magyarország kormánya hozza meg a hivatalos döntést. Krucsainé Herter Anikó, az Emmi kultúráért felelős helyettes államtitkára köszönetet mondott a három pályázó példaértékű munkájáért és hangsúlyozta: mindhárom város megérdemelné, hogy elnyerje a címet.

Aiva Rozenberga, a testület elnöke az eredményhirdetés előtt hangsúlyozta: rengeteg nagyszerű kezdeményezéssel, haladó gondolattal találkoztak mindhárom döntős város pályázatban. Nehéz feladat volt döntést hozniuk, mert Debrecen, Győr és Veszprém is megérdemelné a rendezés jogát – emelte ki. Porga Gyula, Veszprém polgármestere az eredményhirdetés után elmondta: pályázatukban nagy hangsúlyt fektettek az összefogásra és csaknem kétszáz balatoni, valamint bakonyi településsel dolgoznak együtt az EKF 2023 programsorozat megvalósításában.

Ez a siker nemcsak Veszprémé, hanem a balatoni és a bakonyi térségé is – hangsúlyozta, kiemelve: a Beyond címmel beadott pályázat nem csupán földrajzi, hanem társadalmi értelemben is az együttműködésről, az önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek összefogásáról szól. Porga Gyula hozzátette: Veszprém átérzi a felelősségét annak, hogy 2023-ban egyedül viselheti majd az EKF címet, ezért azon lesznek, hogy a régió értékei mellett az egész magyar kultúra gazdagságát megmutassák Európának.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DINO54
2018. december 15. 14:05
A bőgatyás fasisztákoknak ez is, (Veszprém) megteszi. :)
afterall33
2018. december 15. 13:22
Viktorovics igencsak megnyitotta a turisztikai bukszáját - akarom mondani-bukszánkat az idén. Gondolva a holnapra. Meg a csáládra. (Nemtom hány fővárosi projekt már a tervezőasztalon díjnyertes. Liget, állatkerti mega projekt, atlétikai VB, kultúrfőváros, stb.) Mindenhol a tarolunk, dobog honfiszívem! Csak hol van az a fene nagy (kortárs)kultúra, a fene nagy magyar atlétika, meg a Kárpát-medencei elefántok stb. A hasonló projektekre csak már csak itt a vadkeleten lehet rendezőt találni. Épeszű helyeken az ilyeneket elutálja a nép, mert tudják, hogy csak fosztogatás, meg egy rakás fenntarthatatlan objektum lesz a vége. Már biztos megvannak a grandiózus veszprémi operaház tervei.
Lord Shen
2018. december 15. 11:57
Nincs ott túl sok templom meg fehér ember?
Természetes Orbánizmus
2018. december 15. 08:15
Liberálisok lehet nyüszíteni mocskolódni újabb magyar siker amely láttán!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!