Elutasítják Szász János antiszemitizmus-vádjait Vidnyánszkyék

2023. március 28. 16:59

„Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék” – írták az SZFE kuratóriumi tagjai.

2023. március 28. 16:59
null

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja szerint Szász János rendező hazugságokat állított a Washington Postnak adott interjújában.

Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben azt írták: „Szász János ismét hazudik”. Felidézték, hogy az interjúban

A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal: ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.  „Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta” – írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.    

Szász János rendezőt „nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel” maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába – olvasható a közleményben. „Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába” – írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait: „Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.”

Ismert: a hét elején jelent meg interjú Szász Jánossal a Washington Postba, az amerikai lap azt írja, „a nagyrabecsült színházi és filmrendező Szász az ultranacionalista magyarországi rezsim elől menekült” az amerikai fővárosba. 

Ugyanakkor, írják, „családjának egy része még Magyarországon él, így nem szívesen beszél arról, hogy miként kényszerítette a magyar kormány zaklatása őt szeretett hazájának elhagyására”.

Barátai viszont elmondták, teszik hozzá, hogy Szász döntését akkor hozta meg, „amikor

Orbán Viktor autoriter kormányának agressziója a budapesti otthonában tartott rendőrségi razziában csúcsosodott ki”,

melynek során telefonját és számítógépét is lefoglalták. Szász pedig elárulta, hogy költözésében nagy szerepet játszott, amikor „Orbán szövetségesei átvették a hatalmat” a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

(MTI, Mandiner)

Washington Post: Szász János rendező az ultranacionalista magyar kormány elől menekült Washingtonba

A Washington Post online felülete riportot közölt Szász János rendezőről, aki az Egyesült Államokba költözése után első színházi bemutatójára készül Washingtonban. A cikk szerint „a nagyrabecsült színházi és filmrendező Szász az ultranacionalista magyarországi rezsim elől menekült" az amerikai fővárosba.

Nyitókép: MTI, Koszticsák Szilárd 

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2023. március 29. 15:28
Hihetetlen ahogy az unatkozó liberók reggel felkelnek és azon gondolkodnak, hogy ma épp kit vádoljanak meg antiszemitizmussal..
nuknuk
2023. március 29. 15:23
Szász nem zsidó, hanem kazár. Csak szeretne zsidó lenni.
ujujuj
2023. március 29. 15:17
Ilyenkor nem elutasítani, meg magyarázkodni kell, hanem örülni, hogy eggyel több létrontó hagyta el az országot. Annyit kellett volna neki írni, hogy soha vissza se gyere.
youngboy
2023. március 29. 13:27
Szász János szélsőséges nacionalista. Persze nem a magyar nemzetről van szó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!