Gáncs Péter: Plakátháborúk helyett tegye mindenki, amit tud bevándorlásügyben

2015. július 01. 21:18

Migráns gyerekeket segített az evangélikus egyház egymillió forintos adományából az Ökumenikus Segélyszervezet, amely szerdán adta át a nagyfai ideiglenes befogadó központban lévők számára a gyerekápolási cikkeket. Gáncs Péter evangálikus püspök szerint „a plakátháborúk helyett eljött az ideje annak, hogy mindenki a maga helyén tegye meg, amit tud”.

2015. július 01. 21:18

Migráns gyerekeket segített a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából az Ökumenikus Segélyszervezet, amely szerdán adta át a nagyfai ideiglenes befogadó központban lévők számára a gyerekápolási cikkeket.

 
Az evangélikus egyház felajánlásának köszönhetően ez az egyszeri, célzott akció a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal egyeztetve a kisgyermekek megsegítését célozta, így pelenkát, bébiételt és gyermekápolási cikkeket tartalmazó adományt adott át a szervezet – mondta el Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke a szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
 
Az elnök-igazgató az eseményen a nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező segélyszervezeteket arra buzdította, hogy akinek van lehetősége, segítse célzott támogatással a rászorulókat.
 
„Nagy szükség van a civil társadalom összefogására is, hogy méltó és emberséges módon lássuk el azokat, akiknek ügyében az eljárás folyik és ez alatt az idő alatt tisztességes, emberi körülményeket biztosítsunk számukra” – hangsúlyozta. Kiemelte: a 1353-as telefonszámon, valamint a segélyszervezet honlapján online módon is lehet adományozni a rászorulók megsegítésére.
 
„Ilyen helyzettel, amely most van, nem nézett még szembe sem az ország, sem a civil szervezetek” – fogalmazott Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, aki azt is hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben mindenkinek a saját dolgát kell elvégeznie: az államnak az olyan állami feladatokat kell ellátnia, mint a határőrizet és az emberek védelme, „nekünk, civileknek pedig azok szerint az erkölcsi és morális normák szerint kell eljárni, amit a lelkiismeretünk diktál”.
 
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke a helyszínen látottak alapján elmondta, hogy a táborok túlterheltek, az ott dolgozók erejükön felül igyekeznek segíteni, a menedékkérők pedig tele vannak frusztrációval és bizonytalansággal. Ezért kiemelte: „a plakátháborúk helyett eljött az ideje annak, hogy mindenki a maga helyén tegye meg, amit tud”.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2017. január 08. 00:26
Azután is azt fogod mondani, miután felnőnek és jogot formálnak maguknak minden értékre, amit annak és sajátodnak gondolsz? A segítés rendben van, de a mentőcsónakba nem veszünk fel olyanokat akik minket fognak kidobálni onnan! Mint említettem, mindenben a mérték az érték. Keress rá a yutubon enigmák, a pápa áldása az új világrendre. Úgy ötvenedik perc körül van szó erről a stratégiáról, amit most velünk művelnek.
kukagyerek
2015. augusztus 06. 16:25
"Talán már a kormánynak eszében juthatna, hogy lassan felfegyverezze a lakósságot, még nem késő!" ............ A magyar elleneseket előbb felfegyverzi ez a mutyis banda! Ezek soha nem voltak magyar-pártiak.
péterx
2015. július 10. 11:50
A kormány plakátinformációi fontos lélektani előkészítést jelentettek . Most , a nagy illegális bevándorló áradat kapcsán dicsérhetjük a kormány előrelátását , s azt , hogy az Uniót is kijózanították .
Csomorkany
2015. július 03. 19:17
Azért Pázmány már 80 évvel később írt, egy kicsit más történelmi szituációban. Valóban, a török kor 150 évében volt egy fél évszázados korszak, amikor mindkét nagyhatalom gyönge volt a másik kiszorításához, a Habsburgok a 30 éves háború miatt, a törökök a belső bajaik miatt, és ekkor jól jött, hogy az Erdélyi fejedelemknek meg pont sikerült úrrá lenniük az egész XVI. századra jellemző feudális káoszon. De ezt a csodálatos békekorszakot, amely teljesen külső tényezőktől - a nagyhatalmak aktuális gyöngeségétől - függött, súlyos háborús vérengzések veszik körül nem csak időben, tehát előtte és utána, hanem földrajzi értelemben is. Erdélyben azért volt béke, mert a Habsburgok épp nyakig ültek a harminc éves háborúban, és mert az erdélyiek a törökök kiszolgálóiként rendszeresen fosztogattak a Felvidéken. A kor igazi hőse éppenséggel Pázmány, akinek bármilyen politikai hatalom nélkül, hadseregek támogatása nélkül, sikerült egy magyar egyetemet megalapítania. Valamilyen okból ez Erdélyben sose sikerült.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!