Ice Cube: „Nem játszom a politikust”

2020. október 26. 09:28

Ice Cube több mint három órán át tanácskozott Trump vejével a feketéket érintő Platinum-tervről – nyilatkozta a Fox Newsnak.

2020. október 26. 09:28
null

Az NWA egykori rappere, Ice Cube az utóbbi években lépett a politika színpadára, amikor közölte, nem engedi, hogy a nagy pártok „túszul ejtsék” a fekete szavazókat. A repper kidolgozott és közzétett egy manifesztót, a „Szerződés Fekete Amerikával” című iratot. Ezt követően vette fel a kapcsolatot vele Donald Trump vején és tanácsadóján, Jared Kushneren keresztül, akivel több, mint 3 órán át tárgyalt. Az elnök ezek után dicsérően szólt a repperről, és a fekete amerikaiakat érintő felzárkóztató tervébe számos elemét beépítette Ice Cube szerződésének. A repper ezért szintén elismeréssel szólt a Platinum-tervről. 

Ezt követően a közösségi médiában soha nem látott támadásban volt része a szabadszájú Ice Cube-nak, aki vasárnap nyilatkozott a Fox News-nak a fejleményekről. „Nem játszom politikust” – mondta az interjúban. „Hajlandó vagyok bárkivel találkozni, aki életre kelti és valóra váltja ezt a tervet” – mondta a Szerződés kapcsán, mely átfogó reformokat fogalmaz meg az afroamerikai közösség felzárkóztatásáról. „A tény az, hogy közzé tettem a Szerződés szövegét, és felvettem a kapcsolatot mindkét táborral. A demokraták azt mondták, hogy majd a választások után visszatérnek a témára, Donald Trump azonban azonnal módosított tervein, miután beszéltünk a szerződésről.” – mondta el a repper. 

„A demokraták megnyertek már minden hírességet a kampányuknak, így csupán arra gondoltak, Cube fogja be a pofáját és szavazzon.”

A Trump által javasolt „Platina-terv” az elkövetkező négy évben 3 millió új munkahely létrehozását ígéri a fekete közösségben, közel 500 milliárd dollárral növelné a felzárkóztató programok tőkéjét és Trump bevándorlási politikájának megerősítése révén elsősorban a feketék körében növelné az amerikai munkahelyek védelmét – hivatkozott Trump választási kampányára a Fox News. 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mátyás01
2020. október 26. 18:38
Ez pozitív diszkrimináció. Miután a 60-as évek óta egyenjogúság van Amerikában, ezért bőrszíntől függetlenül pontosan ugyanannyi esélye van mindenkinek, miért kéne 100 milliárdokat költeni külön a feketékre?
Locomotive
2020. október 26. 10:55
Kibaszott nehéz dolguk lesz a feketékkel. Tudniillik ezzel párhuzamosan egy olyan öntudat mozgalom van kibontakozóban (bár már régóta) az USÁ-ban, ami a feketéket lazítja / lázítja nem csak a normális fehér, hanem a normális fekete emberek ellen. Tovább rontja a helyzetet, hogy a multinacionális vállalatok, illetve a média sem éppen a feketék felzárkóztatásáért küzdenek, hanem a fehérek ellen hangolnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!