Iraki keresztényeket fogadott be Csehország

2016. január 25. 08:46

Korábbi döntése értelmében 153 iraki keresztény menekültet fogad be Csehország a közeljövőben. Az első tízfős csoport vasárnap érkezett meg Prágába.

2016. január 25. 08:46

Megérkezett vasárnap Prágába az iraki keresztény menekültek első tíztagú csoportja, akik a kormány decemberi döntése alapján menedéket és letelepedési engedélyt kapnak Csehországban. Prága korábban összesen 153 iraki keresztény menekült befogadását hagyta jóvá. A hat felnőttből és négy kiskorú gyermekből álló csoport az iraki Moszul közeléből származó két család: az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elől korábban egy iraki táborba, majd Libanonba menekültek. A cseh humanitárius szervezetek és a hatóságok képviselői ott léptek velük kapcsolatba, s választották ki őket az áttelepülésre jelentkezettek közül. 

A menekülteket a cseh biztonsági szervek már korábban átvilágították, így a belügyminisztérium még a jövő héten kiadja nekik a csehországi tartózkodáshoz szükséges okmányokat. A két iraki családot még vasárnap a Jihlava melletti Okrouhlík üdülőközpontba szállították, ahol egyebek között néhány hónapos intenzív nyelvtanfolyamon vesznek részt és megismerkednek a csehországi valósággal. 

Az iraki keresztény menekültek első csoportja az eredeti tervek szerint harminctagú lett volna, de húsz személynek az iratait a libanoni hatóságok még nem készítették el, így ők néhány héttel később utaznak Prágába – mondta újságíróknak Vojtech Jurásek, a Generace 21 alapítvány szóvivője. Ez az alapítvány az iraki keresztény menekültek áttelepülésének egyik szervezője. 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BostonBoy
2016. január 25. 17:08
Na, hát így is lehet. És ezzel szerintem minden jóérzésű ember egyet is ért.
Andre1bp
2016. január 25. 15:09
A Közel-keleten ugyan olyan szélsőségesek a keresztények, mint a muszlimok.
boletus17
2016. január 25. 15:09
Nagyon jó élete lehet Önnek,ahogy itt "szerepel". Undorító.
Vezetéknév Utónév
2016. január 25. 14:52
A vallási alapú diszkrimináció EU-s alapnormákat sért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!