Elmarad az idei Oktoberfest

2020. április 21. 12:10

A döntést kedden Dieter Reiter, München főpolgármestere és Markus Söder bajor tartományi elnök közölte.

2020. április 21. 12:10

Hangsúlyozták, hogy egy ilyen nagyszabású és nemzetközi jelentőségű esemény túl nagy veszélyt jelentene. A sör világhírű ünnepét, melyre évente mintegy hatmillió vendég érkezik szerte a világból, idén szeptember 14. és október 4. között rendezték volna meg. A látogatókkal dugig tömött sörsátrakban zajló rendezvénysorozat a fertőzésveszély miatt túl nagy kockázatot jelentett volna a szervezők szerint.

Söder elmondta, megállapították, hogy a kockázat túl magas, hiszen egy ilyen eseményen sem a távolságot nem lehet tartani, sem az arc védelme nem működhet megfelelően. „Ez egy érzelmileg nehéz pillanat és természetesen gazdasági szempontból is nehéz helyzet a városnak” – mondta Reiter. Az Oktoberfestet a történelem során – a két világháború évein kívül – eddig három alkalommal törölték: 1854-ben és 1873-ban kolerajárvány miatt, majd 1923-ban, a hiperinfláció miatt.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2020. április 22. 12:01
De 400 nm alatti boltba már most is lehet menni sógoroknál? Valahogy nem koherens az intézkedések bevezetése, most akkor már fellélegezhetünk vagy nem?
lynx
2020. április 21. 20:57
München Oktoberfest nélkül? Ilyen nincs. Szerintem meg fogják tartani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!