Lekerült a magyar címer a Hungaria-pezsgőkről

2015. szeptember 11. 12:25

A Budavári Borfesztiválon két újdonság is rögtön megragadta a figyelmünket: a Hungaria-pezsgők címkéi kisebb ráncfelvarráson estek át, melynek során saját logót kapott a termékcsalád az eddig használt magyar címer helyett. A másik pedig, hogy debütált az ízében proseccós hangulatú új, limitált palackszámú irsai olivér extra dry pezsgő.

2015. szeptember 11. 12:25
Bukovics Martin

A Mandinernek Bálo Zoltán, a Törley Pezsgőpincészet marketingvezetője elmondta, a termékek külsejét időnként a fogyasztói-piaci igényeknek és a kor kihívásainak megfelelően megújítják, a Hungaria-pezsgők pedig elég sokat futottak már ugyanazzal a címkével, így éppen ideje volt frissíteni. Az új címke öntapadós, egy kicsit kisebb az előzőnél, a legnagyobb változás, hogy lekerült róla a magyar címer.

Pontosabban: felkerült helyette egy új, saját Hungaria-címer, ami a márkanév H-betűjével játszik. Bálo Zoltán erről a Mandinernek azt mondta, kifejezetten szerettek volna saját logót a Hungariának, és most végre itt is van. A most debütált irsai olivér extra dry pezsgő már az új csomagolást kapta meg, van is róla pár fotónk.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!