Nem vagyok egy Petőfies alkat

2015. november 06. 18:58

Ma már tudom, hogy mindenért, ami körülöttem van, csakis én vagyok a felelős. Nem a politikus, nem az oroszok, nem a Paks, nem a Fidesz, nem az LMP, nem a szüleim, nem az első vagy az x-edik barátnőm, csakis én vagyok a felelős!

2015. november 06. 18:58
Kardos-Horváth János

Ma már nem adnád elő Tartós békét (a Kaukázus együttes száma – a szerk.) az LMP kampánygyűlésen?

A Tartós békében nincs politika, és nem köthető az LMP-hez sem, habár ez az összefüggés elsőre tényleg jelenlévőnek tűnhet. Egy kampánymegnyitón egyszer előadtam, ami ugyan rossz élmény volt, de legalább rádöbbentett, hogy a kettőt együtt nem bírom csinálni. Nem lehet összekeverni ezeket, mert az egyik tényleg kinyírja a másikat. Nekem ez másnap lecsapódott és döntöttem, hogy kiszállok.

Vannak olyan dalok, amiket éppen az imént említett összemosódások miatt nem adhatsz elő, pedig amúgy ikonikus darabok?

Mindig fennáll a veszély, hogy egyesek a dalainkat így vagy úgy értik. Azonban, ami jó dal, ami rezonál a közönséggel, az megmarad későbbre is. Én is rajongásig tudok üvöltetni dalokat olyan előadóktól, akik be vannak állítva például nemzeti rock zenekarnak. Azonban ez két különböző ügy. Az is lehet, hogy egyszer mondtak valami hülyeséget és azóta rájuk lett ragasztva egy politikai bélyeg.

»Feri segíteni kell« jó dal?

Zeneileg igen, a szövege is elég ötletes. Jó matériának tűnt ez a pár sor, de nincs mögötte semmi politikai összefüggés. Ez az egész a »Feri jelenségről« szól, ami rajtunk volt, és ami rajtunk van azóta is. Ha az egyikből kiszeretünk, automatikusan beleszeretünk a másikba. Lényeg, hogy lehessen valakit utálni és természetesen valakit mindig várni, mint a Messiást, hogy a problémáinkat megoldja helyettünk. Toljuk tovább a felelősséget valaki másra, aztán az is tovább tolja, és így tovább. Senki nem felelős semmiért, mégis rohad minden. Ezeken sokat gondolkodtam. Ma már tudom, hogy mindenért, ami körülöttem van, csakis én vagyok a felelős. Nem a politikus, nem az oroszok, nem a Paks, nem a Fidesz, nem az LMP, nem a szüleim, nem az első vagy az x-edik barátnőm, csakis én vagyok a felelős! (...)

A politikának is vannak olyan sorsszerű pillanatai, amikor egyes dolgokat meg kell tennie, és ekkor talán nincs ideje erkölcsi mérlegelésre. Szerinted a menekültkérdés egy ilyen vis major helyzet volt?

A menekültügy egy óriási kihívás mindennek és mindenkinek. Alapvetéseket dönthet meg az új szituáció. Pólusváltás lehet a történelemben, de az is lehet, hogy a piacok újraosztásáról szól az egész, csak még nem derült ki. Mit tudom én? A tömegkommunikációnak – pontosabban annak hogy a harmadik világban is hozzáférhető az internet, a Facebook – ez is egy eredménye. Nulla színvonalon élő szerencsétlen sorsú milliók teljesen jogosan részesülni akarnak abból a jólétből, amihez eddig a korrupt politikusaik miatt esélyük sem volt hozzáférni. A ruháink, bútoraink, ételeink, a benzinünk, az energiánk, majdnem mindenünk, nálunknál nyomorultabb helyzetben levő országokból jön. Ami nekünk emberközpontú, humánus, az kívülről egy nagyon jóléti, pazarló, öregedő, habzsoló, pénzsóvár bürokratikus szörnynek is látszódhat. De az biztos, hogy ha én átakarnék menni egy kerítésen, amit katonák őriznek, akkor meg sem fordulna a fejemben, hogy a gyerekemet élőpajzsként magam elé tartsam. Nekem ez volt a legdurvább, amit láttam…

Európa pedig a maga jólétében – Lányi Andrást idézve – így is egy mentőcsónak, amire lehet, hogy nem fér fel már sokkal több ember…

Ha Lányi úr menekülttáborban élne évek óta, és tegyük fel, tetves lenne, mert nem tudna tisztálkodni, akkor valószínűleg nem rébuszokban beszélne, hanem ki akarna törni a táborból, hogy például Németország felé vegye az irányt. Minden ember a jobb életre vágyik. Ezt viszont nekünk kell megérteni. Sorsok, nagymamák, házak, életek lettek a Közel-Keleten és Afrikában lenullázva, megnyomorítva. Hol van az előírva, hogy az a világrend, ami most van, végleges? A mostani rend, ami a miénk, szintén egy óriási véres és káoszból alakult ki úgy ezer évvel ezelőtt. Lehet, hogy sikerül megoldani Európának a menekültkérdést, de lehet, hogy nemsokára én leszek a menekült…

Hová mennél, Nyugat-Európába?

Nyugat-Európa!? Szerintem az nem úgy létezik, ahogy mi azt elképzeljük… Engem ide küldött a jó Isten, hogy magyar nyelven gondolkodjak és írjak. Nyilván ez angolul, vagy mongolul nem működne. Azonban trenírozom magam, hogy ha ezt az egészet mégis el kell majd engedni, akkor máshol is feltaláljam magam. Félreértés ne essék, én szeretek és akarok is itt élni, de a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy mi valahogy mindig a rossz oldalra álltunk. Szerencsére egyelőre nincs szükség konkrétumokra, de ha adott esetben megszűnik majd az illatos vécépapir, a csokis croissant, és bezár a teszkó meg az ósan, ne adj Isten nem lesz áram, se központi fűtés, óriásit fog reccsenni mindenki. Csatába meghalni meg nem szívesen mennék el. Nem vagyok egy Petőfies alkat…”

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2015. november 11. 19:56
Petőfies nagy P-vel. Gratulálok! Általános iskolába miért nem jártál?
catalina9
2015. november 10. 17:51
Szergej Csagajev [Hozzászóló kiszűrése] 2015. november 6. 22:38 De! Annyit mindenképpen elismerek, hogy ez legalább nem a szokásos libsi vernyákolás, .." de majdnem....ugyanolyan értelmetlen cizellált semmi.
Szergej Csagajev
2015. november 10. 17:51
De! Annyit mindenképpen elismerek, hogy ez legalább nem a szokásos libsi vernyákolás, ezzel azért lehet is egyetérteni valahol.
Szergej Csagajev
2015. november 10. 17:51
"Félreértés ne essék, én szeretek és akarok is itt élni, de a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy mi valahogy mindig a rossz oldalra álltunk." Figyelj, nekünk nem kell a köntörfalazás, inkább menj hamar, jobb lesz mindenkinek, de nekünk biztosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!