Hová lettek a hősök?

2022. május 03. 14:33

Nagy csönd van az NGO-k háza táján, pedig helyzet van, hiszen hazánkat elárasztják a menekültek.

2022. május 03. 14:33
null
Aristo
PestiSrácok.hu

„Nagy csönd van az NGO-k háza táján, ez annál is érdekesebb, mert helyzet van, hiszen hazánkat elárasztják a menekültek. A valódiak. Akik a valóban háború elől menekülnek, azon az odisszeán keresztül, ami elhozta őket a magyar határra, ahol végre megpihenhetnek. Voltak akik heteken át étlen-szomjan futottak az életükért. Magyarországon ellátást és segítséget kapnak, ami – a lehetőségekhez képest – talán megnyugtatja őket, hogy mégis van emberség és igazság. De a haladó értelmiséget ez nem hatja meg. Mert ugye emlékezünk még 2015-re, amikor az egész ballibsi értelmiség talpra ugrott és egy emberként a »menekültek« mellé ált. Pedig azok nem is voltak menekültek, sima migránsok voltak, akik egy jobb élet reményében igyekeztek a fejlett nyugatra. A kéménymászó Komáromy – »G Ras« ahogyan magát nevezni szokta – még gitározott is. (Mondjuk azt azért nem kellett volna, hiszen a menekültek se köpni se nyelni nem tudtak a művészi élmény hatására.) Mindenki sietett jótékonykodni. Feri még be is fogadott – egy napra, mert ami sok az sok – valakiket, akikről aztán a Facebookján áradozott is. Mármint hogy mekkora nagy ember ő.

Zárójel. Örömmel hallom, hogy az illetőt (mármint »G Ras-t« ) most a rendőrség is keresi. Mint halljuk, csoportos garázdasággal vádolják egy 2017-es »ligetvédős« ügy kapcsán. Jobb későn, mint soha. Azt pontosan nem értem, hogy mi tartott a rendőrségnek ennyi ideig, de remélem a koszlidércet is eljárás alá vonják, hiszen ő is mindenben benne volt. Zárójel bezárva.

Nos ezt hiányolom most. Mondhatnók eltűntek, mint NGO-k a fűben. Nézzük mivel foglalkoznak ezek a hősök.

Itt van rögtön az egyik zászlóshajójuk, az Amnesty International. Nekik szinte megszámlálhatatlan munkatársuk van, részben önkéntesek, akik bármivel is foglalkoznak. A vezetőjük egy Víg Dávid nevezetű ember, akiről azt tudhatjuk, hogy doktor és az ELTE Állam és Jogtudományi karán is dolgozik. Pénzük mint a tenger, hiszen Soros úr is támogatja őket, de ezt nem az ukránokra költik. Van ugyan egy programjuk melynek kertében »Amnestyben az orosz invázió február 24-i kezdete óta dokumentáljuk az egyre súlyosabbá váló humanitárius és emberi jogi katasztrófát.« Tehát »dokumentálják« a »katasztrófát« – tenni ugye nem tesznek semmit.”

Nyitókép: Xose Bouzas / Hans Lucas / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. május 03. 21:04
Az első három héten mindent a civilek csináltak.
Bell & Sebastian
2022. május 03. 18:21
Genealógia Kalandos életem során összeakadtam egy ügyvéddel, aki nem volt -származású, csak simán lenyúlta a -származású trükköket. Többek között egy alapítvány működését úgy magyarázta, én taníttatom ingyen a te gyerekedet, te meg az enyémet. Tőle hallottam először az offshorozásról, mint a gazdagság nélkülözhetetlen attribútumáról. A vállalkozó szellemű doktor jogásznak éppen kezdett jól menni a pénzmosás biznisz, amikor váratlanul, máig tisztázatlan körülmények közt valahogyan megöngyilkolódott Baján, ahol az egy főre jutó ügyvédek száma kettő, és köztük kíméletlen konkurenciaharc dúl. Hogy ne gyilkost mondjak. Ezért hát, ha tudod a receptet, ne nagyon tedd be a lábad Bajára, Aristo.
Kristály
2022. május 03. 17:00
A fő állásában mit tanit ?????
loony
2022. május 03. 16:51
Az ugye megvan, hogy a felsoroltak jogsegélyezéssel foglalkoznak? Miért is kéne egy jogsegélyszervezetnek pénzügyi vagy élelmiszeradományozással foglalkozni? 140 ezer önkéntes tagja van a menekülteket segítő FB-csoportnak, és valahogy azt felejtette el a szerző megemlíteni, hogy a menekültek segítését is a civilek kezdték el és végezték hetekig, nem az állam. Köztük például olyan NGO-k, mint a Migration Aid, ami most is ott van a BOK-ban. És amiről 2015-ben még hasonlóan vitriolos hangnemben tetszett volna írni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!